Javaslatok egy valóban környezetkímélő vízügyi jogalkotásra

A magyarországi jogalkotás lehetőségei

A szerző megjegyzése: Ezt a fejezetet 2002-ben írtam, az európai víztörvényeknek a magyarországi jogrendszerbe való átültetése előtt. Az alábbiakban leírt, magasan környezetkímélő politikai javaslatokból, Magyarországon eddig semmi nem valósult meg. A magyar törvényalkotó szemmel láthatóan nem vette figyelembe a belgiumi tapatsztalatokból leszűrhető tanúlságokat. Sok száz milliárd forint, olyan berendezésekbe való befektetését lehetett volna elkerülni, amelyek környezetvédelem szempontjából nagyon is megkérdőjelezhetők. Talán még nem túl késő (2008-ban) az elkövetett hibákat a még megvalósítandó beruhásásoknál elkerülni. Remélkedjünk...

Amint azt az előző fejezetben kifejtettem, a nyugat-európai országok vízügyi jogrendszerei számos esetben még az európai törvényeket sem tartják tiszteletben, valamint ezeknek a törvényeknek az alapelveit is lábbal tiporják. A lakósság vízellátása és a városi szennyvizek kezelése terén ez a jogi felfogás nemcsak igen költséges, hanem elmélyíti és állandósítja az okozott környezeti károkat. Ez a tudományosan hibás felfogás, a vízkezelési felszereléseket szolgáltató nagy nemzetközi cégek nyomására, világszerte érvényesül. Könnyen bizonyítható, hogy a világon tapasztalt vízproblémák egy jelentős részét, pontosan az ezen vállalatok által elhelyezett műszaki megoldások, és az azokat kötelezővé tevő politikai hozzáállás okozza [1] .

A nemzetközi tekintélynek örvendő vízügyi szakértők közönye és sok ízben ellenséges magatartása [2] ellenére a környezetszennyezést a forrásnál megelőző műszaki megoldások léteznek. Széleskörű alkalmazásuk nemcsak a már okozott környezeti károkat szüntetné meg, hanem a vízpolitika költségeit is nagyságrendileg csökkentené.

Magyarország még abban a szerencsés helyzetben van (e sorokat 2002-ben írtam), hogy jogi rendszerébe még talán nem hatolt (?) be az Európai Unió mindennapi bürokratikus gyakorlata. A magyar törvényhozó még olyan jövőbe mutató, környezetkímélő jogi rendszert alkothat, amelyik nemcsak a többi európai tagállamnak, hanem a világ összes országának is például szolgálhatna. Nem is szólva a sokkal magasabb fokú környezetvédelemről. A továbbiakban javasolt alapelvekre épített jogi rendszer olyan eredeti mőszaki megoldásokat vinne előtérbe, amelyeket a világ minden részéről Magyarországra jönnének tanulmányozni. Ezek az újszerü magyar műszaki megoldások (technológiák) a világon mindenütt tapasztalható égető vízproblémákra hosszútávon igen hatásos és olcsó megoldásokat nyújtanak. Egy nagy hátrányuk van: nem lehet öket ünnepélyes keretek között, a sajtó és a televízió jelenlétében szalagvágással felavatni. Van egy másik nagy hátányuk is: elhelyezésük után nem lehet a lakosságot a szennyvízkezeléssel adóztatni és a vízellátással zsarolni.

Fontos megjegyzés: Az alábbiakban javasolt jogi rendszer az európai törvényeknek semmilyen ponton nem mond ellen. Elenkezőleg: ezen törvények szellemét és betűit jobban tiszteletben tarja, mint a tagállamok törvényrendszereibe hiányosan átültetett víztörvények.

Bár a továbbiakban lefektetett alapelveket más környezetvédelmi területekre is át lehet ültetni, itt csak három témakörrel foglalkozunk:

- A lakosság víz- és ivóvízellátása;

- A háztartási szennyvizek kezelése;

- Fenntartható vízgazdálkodás a mezőgazdaságban.

A lakosság víz- és ivóvízellátása

Hosszútávon fenntartható vízellátás kialakításában legalább három alapvető szempontot kell figyelembe venni:

- A háztartásokban a fogyasztott víz minőségét a rendeltetéshez kell igazítani;

- Minden rendelkezésre álló természetes vízforrást egyenlő jogi eséllyel kell hasznosítani, ebből kifolyólag meg kell szüntetni a központi vízelosztás monopol helyzetét;

- A víz semmi esetre sem lehet egy eladható árú, amiből magáncégek hasznot húznak.

Egy átlagos európai ember naponta 120-180 liter vizet használ , ebből 2,5 litert ivásra, amíg 35-45 liter víz a vécén át távozik. Nem ésszerű tehát 120-180 liter vizet nagy költséggel ihatóvá tenni, amikor ilyen minőségű víz csak ivásra kell. Egyes szakemberek véleményével ellentétben, a többi rendeltetésre, ivóvíz nem feltétlenül szükséges, még konyhai használatra sem. A TELESŐ rendszert [3] évek óta használó belga- és francia családok tízezreinek a tapasztalata ezt jól bizonyítja. A mosáshoz, mosogatáshoz ezzel szemben lágy, kevés mészkövet tartalmazó és nem feltétlenül törvényileg iható vízre van szükség. A legtöbb városi víz túl sok ásványi sót és mészkövet tartalmaz, ebből kifolyólag, a vécéöblítéstől és a takarítástól eltekintve, egyetlen háztartási használatra sem kifejezetten alkalmas. A klórral, vagy más oxidáló vegyi anyaggal fertőtlenített víz fogyasztása hosszútávon komoly egészségkárosodáshoz vezethet. Erre a gondolatra még a további fejezetekben visszatérünk.

A fentiekből adódik az a kézenfekvő megállapítás, ami szerint minden személynek csak 3-5 liter igen jó minőségű ivóvízre van szüksége, a többi használatra viszont lágy víz [4] kell. A központi vízelosztás ezeket a követelményeket nagyon ritkán tudja biztosítani.

Átlagban a lakóházak tetejére eső csapadék a háztartási vízszükségletek négyötödét biztosíthatja. Teljes felhasználása nélkül tehát nincs fenntartható vízgazdálkodás. A TELESŐ rendszer műszakilag érett technológiája főleg azokon a vidékeken képez egy elfogadható vízellátást, ahol a természetes vízforrások elégtelenek, vagy minőségük kifogásolható. Nagy általánosságban a házi esővízhasznosítás és a központi vízelosztás egymást jól kiegészíti. Ez utóbbi megadja az időjárási zavarokból támadó esetleges vízhiányok kiegyenlítését.

A vízellátás jogi alapja

A szennyező – fizető elv helytelen alkalmazása, valamint a vízelosztás magánkézbe tétele lehetetlenné teszi, a hosszútávon is megnyugtatóan fenntartható vízellátást. Erre a nyugat-európai országok jogi rendszerei jellegzetes példákat mutatnak.

Mint mindenütt Európában, a valóságban teljesen privatizált, de közületinek feltüntetett víz- és csatornaművek, a maguk érdekei szerint informálják a lakosságot. Csak az üzleti érdekekhez kötött információkkal rendelkező közvélemény még ma is mindenütt a vízvezeték- és a csatornahálózat kiépítését követeli. A legtöbb, még nem "közművesített" területen ezeknek a kiépítése, sem gazdaságilag, sem a környezet érdekében, nem indokolt. A jelen honlapon javasolt cseremegoldások sokkal olcsóbbak, bár ugyanolyan kényelmet és magasan jobb környezetkímélést biztosítanak. Nem is beszélek a klórozott víz fogyasztásának mellőzésével megvalósítható jobb közegészségről.

Akik falvakban még ma is szennyvízcsatornát szeretnének mindenhová, elfelejtik, hogy bevezetése után egy új, az évek folyamán egyre növekvő, adót kell fizetniök: a csatornadíjat. Ezzel szemben az alábbiakban javasolt szennyvízkezelő megoldások üzmeltetési és karbantarási költségei a nullával egyenlőek. A teljes esővízhasznosítási (TELESÔ) rendszer, beépítése után, úgyszólván ingyen szolgáltat sokkal jobb minőségű ivó- és háztartási vizet. Ott is, ahol a természetes víztartalékok (kutak, stb) nitráttal vagy/és arzénnel szennyezettek. Ezek a nem központosított megoldások az önkormányzatok költségvetéseit is jelentősen csökkentik. 

Valódi közületi vízellátás

Az első lépés a fenntartható fejlődés irányában a városi vízművek önkormányzati tulajdonba való visszatétele. A magánkézben, Magyarországon kizárólagosan külföldi kézben, lévő vízellátás a szolgáltatott vízből hasznot hajtó árút csinált. A vízhez való szabad hozzáférés egy alapvető emberi jog, amit semmilyen üzleti tevékenységgel zavarni nem szabad. Ebből kifolyólag a vizet adóztatni sem lenne szabad. 

A vízadó megszüntetése és az árpolitika

A második lépés a háztartási vízfogyasztásra kivetett adó megszűntetése. Ez csak a szennyező – fizető elv következetes alkalmazásával lehetséges. Tehát a vízgazdálkodási költségek fedezésére nem a vizet kell adóztatni, hanem a vízbe vezetett szennyező anyagokat. Ezt a gondolatot az előző fejezetben már kifejtettem.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szolgáltatott víz árát nem kell az előállítási költségek és a rendelkezésre álló készletek nagyságához kötni. Minden önkormányzat a helyi vízkészleti, gazdasági és szociálpolitikai viszonyok függvényében állapítaná meg a városi víz árát. A pazarlás fékezésére a fogyasztott mennyiség függvényében emelkedő árat kell megállapítani. Az is elképzelhető, hogy személyenként a létalapnak megfelelő vízmennyiséget ingyen szolgáltatnák. Az e fölötti fogyasztott mennyiséget fokozatosan emelkedő díjszabással számláznák [6] .

Miből kell a szennyvíztisztítást fizetni?

Nyugat-Európában mindenütt a vízfogyasztásra kivetett adóval kívánják a városi szennyvízkezelési költségeket fedezni. Amint azt már az előzőekben kifejtettem ez a felfogás több európai jogi alapelvet, nevezetesen a szennyező – fizető alapelvét, sérti. Másrészt a gyakorlat azt mutatja, hogy a vízfogyasztásra kivetett adóbevételek a víztisztítási költségeknek csak egy jelentéktelen hányadát fedezik. Ha az európai államok nagyzoló víztisztítási költségeit a víz árába beleszámítanák, a kapott áremelés szociális robbanáshoz vezetne. Így jelenleg a víztisztítási költségeket, a szennyező – fizető elv teljes mellőzésével, a jövedelemadó alapból emelik ki [7] .

Amint Magyarország a szennyvízpolitikájába az un. „teljeskörű szennyvíztisztítás” alapelveit bevezeti, a költségek olyan mértékben csökkennek, hogy a víz adóztatása szükségtelenné válik. A vízadó esetleges áthelyezése a mosó- és mosogató szerekre elkerülhető, bár a kérdéses adóból származó szennyezés csökkenés [8] a környezetre csak jó hatással lenne.

A zárt beépítésű városközpontokban a közületi víztisztítás még elkerülhetetlennek tűnik [9] . Ebből kifolyólag ott a költségek magasabbak. A városban való lakásnak számos előnye van, ezzel szemben el kell fogadni az emelt árú szennyvízkezelésből eredő hátrányt is. A városi szennyvizek költségesebb kezelése természetesen a városlakókat, és kizárólagosan azokat, kellene, hogy terhelje. A VÍÖNELLÁTÓ renszert, bizonyos körülmények között, városokba is be lehet építeni.

A vízöblítéses vécé

A vízöblítéses vécé ökomérlegének az ismeretében, ha egy környezetvédelmi adót be kellene vezetni, az a vízbe eresztett fekália megadóztatása lenne. Amint azt egy másik fejezetben már bemutattuk, a feketevizet semmilyen ismert módszerrel nem lehet környezetkímélően tisztítani [10] . Az ártalom abban a pillanatban és megfordíthatatlanul létrejön, amikor a fekália a vízbe kerül. A fekáliát és a vizeletet csak a vízen kívül lehet megnyugtatóan kezelni. Az alomszékeket (száraz toaletteket) használók, a fekáliára kivetett adótól természetesen mentesülnének. Nem szabad elfelejteni, hogy ez az adó nem más, mint az európai szennyező – fizető elv egyszerű alkalmazása, mégpedig a környezeti károk elleni védekezés egyik alapvető területén. A cél egy, a környezetre igen káros szokás megszüntetése. A skandináv országok ezt a célt már valamennyire megközelítették. Tudomásul kell venni azt a tényt, hogy a vízöblítéses vécé egy letűnt korszak tévedése és használata a fenntartható vízgazdálkodás alapelveivel összeegyeztethetetlen. A belgiumi Université de Mons-Hainaut laboratóriumaiban kidolgozott alomszék, a vízöblítéses vécét, még a legfényűzőbb házakban is, előnyösen helyettesíti.

Természetesen a fekália adóztatását fokozatosan kellene bevezetni s a beszedett adót a közönség információjára fordítani. Ebben benne lenne a vízöblítéses vécé kétségbeejtő ökomérlegének a széleskörű ismertetése, valamint a rendelkezésre álló száraz toalettek értékesítésének és fejlesztésének a támogatása is.

Az esővízhasznosítás jogi serkentése

A víz adóztatása mellett nem lehet egy következetes esővízfelhasználási politikát kiépíteni. Holott e nélkül nincs fenntartható vízpolitika. Amint nem kell számítani a vízadóból befolyó jövedelemre, valamint a vízművek nem magánvállalkozások [11] , a teljes esővíz hasznosítás közérdekké válik.

Ezen az úton tovább is lehet lépni. A teljes esővíz felhasználás nemcsak a környezet érdeke, hanem elsőrendű közegészségügyi kérdés is. A klórozott víz széleskörű használata és fogyasztása az érintett lakósság immunrendszerét gyengíti, ami az általános egészségi állapotot rontja. Az esővízből készített „éltető” minőségű ivóvíz fogyasztása, vírusos és degeneratív [12] betegségeket megelőző tényező. Az ebből fakadó betegbiztosítási költségmegtakarításból könnyedén lehetne fedezni az esővízhasznosítási rendszerek elhelyezésének állami támogatását.

A háztartási szennyvizek kezelése

Az un. „teljeskörű szennyvízkezelés” általános alkalmazásához a jelenleg érvényben lévő törvényeket módosítani kellene.

Az első lépés a 271/91-es európai víztörvény első törvénycikkének és a harmadik törvénycikk utolsó bekezdésének a magyar jogi rendszerbe való maradéktalan áttétele.

Az első törvénycikk értelmében, a magyar jogi rendszerbe átírt törvény célja nem lehet a csatornahálózat kiépítése. Ez, indokolt esetben, legfeljebb csak az egyik eszköz lehet az európai törvény első törvénycikkében meghatározott cél megvalósítására.  

Települések szennyvízkezelési munkálatai előtt meg kell vizsgálni minden rendelkezésre álló műszaki megoldást. Ezt írja elő a 271/91-es európai törvény harmadik törvénycikkének az utolsó bekezdése. Az összehasonlítás alapját az ökomérleg és az egy személyre eső beruházási és működtetési költségek összege adja. Ha a "„teljeskörű szennyvízkezelés” alapelveit alkalmazzuk, a tisztítási hatásfokot el lehet felejteni [13] . Csak az előző fejezetben ismertetett környezetvédelmi teljesítményt kell figyelembe venni. Ilyen eljárásnál az igen drága és környezetromboló közületi víztisztítás csak a zárt beépítésű emeletes régi városközpontokba kerülne, bár oda is vannak jobb megoldások. Családi házas, kertes külvárosi negyedekben a teljeskörű szennyvízkezelés a kertekben olcsón, és főleg környezetkímélő módon megoldható.

A harmadik törvénycikk utolsó bekezdése a rendelkezésre álló legjobb műszaki megoldást írja elő. Ezen a ponton egy viszonylag könnyű módosítást kellene bevezetni a szennyvízkezelést szabályozó magyar törvénybe.

Előfordulhat ugyanis, hogy csatornázott körzetekben is, valaki egy olyan egyéni szennyvízkezelő rendszerrel kezeli vizét, aminek nemcsak a tisztítási hatásfoka, hanem a teljes ökomérlege is bizonyítottan jobb, mint a közületi víztisztítási berendezéséé. A magyarországi (és sajnos európai) gyakorlat szerint ilyen esetekben az érdekelt személyt saját vízkezelő rendszerének a kikapcsolására kényszerítik. Ez a rendelkezés ellentétben van a 271/91-es európai törvény harmadik törvénycikkének az utolsó bekezdésével. A jelen esetben megfelelő vízelemzésekkel bizonyítást nyer, hogy a közületi víztisztítás nem jelent előny a környezet védelmére az egyéni vízkezelő rendszerhez hasonlítva.

A magyar jogi gyakorlatban a közületi vízkezeléssel felszerelt körzetekben a lakosság kétharmados többséggel, előzetesen kollektív megoldás mellett döntött. [14] Ez a döntés a csatorna használatát kötelezővé teszi. Az említett európai törvény értelmében viszont minden háztulajdonosnak meg kell adni azt a lehetőséget, hogy egy jobb teljesítményű vízkezelési rendszer használatára a fent említett kötelezettség alól kérvény útján mentesüljön. A kérvényhez természetesen csatolni kell a rendszer műszaki adatait és a jobb környezetvédelmi teljesítményt bizonyító elemzési, és minden más, ide tartozó adatot.

Az így engedélyezett szennyvízkezelő üzemeltetése alatt, a használó a csatorna- és vízadótól is mentesül. Ellenkező esetben az érdekelt mások szennyezéséért kényszerül fizetni, ami a szennyező - fizető alapelvvel ellentétes.

Egy ilyen rendelkezésnek a gyakorlatban még elenyészően kevés lenne a behatása. Ugyanis a hagyományos elvek [15] szerint működő egyéni- és közületi víztisztító berendezések környezetvédelmi teljesítménye nem nagyon különbözik. A helyzet akkor változik csak meg, amikor a vízöblítéses vécét alomszékre cserélik ki. Feketevíz termelése nélkül a rendszerbe kb. ötvenszer kevesebb nitrogén kerül és a tisztított szürkevíz minősége gyakran meghaladja a városi ivóvíz minőségét. [16]   A csatorna- és vízadó ilyennemű feloldásával a törvényhozó egy, a szennyezést a forrásnál megelőző műszaki megoldást helyez előtérbe és jutalmaz anyagilag. Ezt írja elő a negyedik európai alapelv.

A befogadó közegbe kiöntött kezelt szennyvíz minőségét meghatározó szabványok

Kiöntési technológiák

Tanulságos itt újra elolvasni az előző fejezet kiöntési technológíákról írt részét. A továbbiakban elsősorban az egyéni tisztító berendezésekről lesz szó.

Ha a törvényhozó célja a hatásos környezetvédelem és nem egyes (főleg külföldi) nagyvállalatok piaci érdekeinek a védelme, az egyéni tisztítóberendezések által kiöntött kezelt víz minőségét nem a piacon kínált berendezések tisztítási hatásfokához kell igazítani, hanem keresni a legkisebb környezeti behatást.

Ebből a szempontból az első, nagyon lényeges lépés a tisztított szennyvíz, folyóba vagy természetes tóba való kiöntésének a megtiltása. Az ilyen fajta kiöntést csak ott lehet kivételesen megengedni, ahol a talajba való beszivárogtatás műszakilag lehetetlen, vagy a földalatti vízrendszert fenyegeti. [17]

Más minőségi előírások szükségesek a folyóba való kiöntés és a talajba való beszivárogtatás esetén. 

Ott, ahol kivételesen engedélyeznék egy folyóba, vagy egy természetes állóvízbe való beöntést, igen szigorú minőségi feltételeket kell előírni. A közületi víztisztító berendezésekből kifolyó víz nyugat-európai szabványai ezen a téren viszonylag elfogadható értékeket írnak elő. Viszont az is tény, hogy bizonyos esetekben [18] , az ilyen minőségű víz is túlterheli a természetes vízi ökorendszer öntisztulási képességét. A beöntési engedély kiadása előtt feltétlenül szükséges a befogadó közeg öntisztulási képességének a felmérése, figyelembe véve a már engedélyezett kiöntések által bevitt szennyezési terhet. A felmérésnél a folyó apályhozamának és a víztisztító berendezés hozamának az aránya egy mérvadó érték.

A nitrogén a foszfor és az adókulcs

Nem elegendő a kiöntött víz minőségének az előírása. Minden szennyvíztisztító berendezésnek meg kell határozni az egy személyre számított szerves- és szervetlen nitrogén évi hozamát. Ez a hozam a tisztított vízzel és az iszappal távozó nitrogén összege.

A nitrogén hozamot a koncentráció és az évi vízhozam szorzata adja. Az esetleges szennyvízadóztatási rendszert is ennek függvényében kell kidolgozni. Ez különösen érvényes a városi közületi berendezések adóztatására. Az adót, a berendezést kezelő társaság a csatornára rákötött ügyfeleinek, a többi költséggel együtt számlázza. Így minden közületi berendezést használó ügyfél, valamint a kezelő vállalat, elsőrendű érdeke a tisztított szennyvíz növényi utókezelése lenne. A szennyező – fizető elv következetes alkalmazásával nemcsak az adófizető, hanem a környezet is jól jár. A víz adóztatatása esetén ennek pontosan az ellenkezője érvényesül. 

A szennyező – fizető elvet a szennyvízkezelés terén, csak a környezetbe kijuttatott nitrogénteher megadóztatásával lehet maradéktalanul alkalmazni. Itt több tényezőt kell figyelembe venni.

A nitrogénmérleget. Egy személy évi nitrogén „termelése” 5 és 9 kg N között van. A termelt nitrogén mennyiségét az étkezési szokások határozzák meg. Az átlagértéket tudomásom szerint magyarországi viszonylatban még nem mérték fel. Erre az átlagértékre szükség van a nitrogénmérleg helyes meghatározásánál. A fekáliában lévő nitrogén gyakorlatilag a berendezésbe érkező nitrogén maximális értékét adja. A szürkevíz által szállított mennyiség nem haladja meg az összes nitrogén két százalékát.

Az környezetvédelmi adó kiszámítására figyelembe kell venni a berendezésből kijövő nitrogén százalékos eloszlását a szerves- és a szervetlen forma között.

Ha a tisztított vizet egy folyóba vagy egy tóba öntik, meg kell határozni a berendezésből kijövő nitrogén százalékos eloszlását a kiöntött tisztított víz és a termelt iszap között.

A berendezésbe táplált és az abból kijövő nitrogén mennyiségének a különbsége a veszteségeket és a biológiailag redukált nitrogénvegyületek (NH₃ és N₂ termelés) összegét adja. Nemlégző (anaerób) folyamatok esetén ez utóbbi nagyon jelentős mennyiség lehet. A ma általánosan javasolt légző (aerób) oxidációs rendszereknél az NH₃ és N₂ termelés elhanyagolható. Ha a nitrogénmérlegben mutatkozó hiány számottevő értéket ér el, vagy adócsalással, vagy jelentős, műszaki eredetű (pl. csatornaömlés), veszteségekkel állunk szemben.

Egyéni berendezéseknél, amelyek a tisztított vizet a talajba szivárogtatják, a vízzel kiöntött és az iszapban lévő szerves nitrogén összegét gyengén, a szervetlen nitrogént (NH₄⁺, NO₂^-, NO₃^-) erősen kell adóztatni. Jól működő nemlégző (anaerób) rendszerek után így kevesebb lenne az adó, mint a hagyományos lélegző (aerób) rendszerek után. A fizetett adó az okozott környezeti károkkal csak így lenne arányos [19] .

Ha a tisztított szennyvíz a folyóba kerül, a nitrogénmérlegen kívül még figyelembe kell venni a kiöntött foszfor mennyiségét is. A két elem a felszíni vizeket, egymást segítve fojtja meg. A foszfort, de csak a folyóba kiöntött foszfort, ebben az esetben szintén tanácsos megadóztatni. A talajba beszivárogtatott foszfornak semmilyen környezeti ártalma nincs. A kiöntött foszfor a mosószerekben lévő vízlágyító foszfátból és a fekáliából ered. Az TELESŐ rendszer általánosításával az első [20] , a KEGYEDI rendszer alkalmazásával a második foszforforrás [21] tűnik el. A KEGYEDI rendszerrel a nitrogén is eltűnik a szennyvízből.

Más szennyező anyagok

A felületi feszültséget csökkentő, un. „tenzióaktív” anyagok (szappanok, mosó-, mosogató- és tisztító szerek) a foszforhoz hasonlóan csak a felszíni vizekbe való kiöntés esetén jelentenek környezeti problémát. Ott viszont még kis mennyiség is nagy károkat okoz. Ezek az anyagok még a legtökéletesebb tisztítóállomáson is átmennek. A probléma megoldása a folyóba nem bevezetéssel elérhető.

Helyes talajba szivárogtatás esetén ezek a nagyméretű- és nagy dipólus nyomatékkal rendelkező molekulák a talajrészecskére tapadnak (adszorbeálódnak). Az ott mindig jelenlévő és kifejlődő baktériumállomány ezeket igen hatásosan, és minden környezeti ártalom nélkül lebontja. A mosószerekhez adagolt foszfát- és szulfátionokat a talajban majdnem mindig jelenlévő kalcium- és magnéziumionok oldhatatlan foszfát- és szulfát sók formájában kicsapják.     

Hasonló a helyzet az oxidáló kémhatású fertőtlenítő szerek esetében is. Ezeket a szereket a felszíni vízrendszerbe semmilyen ürüggyel bevezetni nem lenne szabad [22] , még hagyományos léglegző (aerób) tisztítás után sem.Lélegző tisztításnál az oxidáló vegyhatású anyagok nem bomlanak el, hanem átmennek a víztisztító berendezésen és kiöntés után, jelentős károkat okoznak. Természetes vizekben, amelyekben viszonylag sok (túlnyomó többségükben ártalmatlan) baktérium van, az oxidáló- ill. fertőtlenítő szerek, a vírusok robbanásszerű szaporodásához, eszményi bio-elektronikai feltételeket teremtenek [23] . Ilyen tekintetben a fürdőzésre szánt természetes vízbe kiöntött tisztított szennyvíz vegyi fertőtlenítése jelentősebb egészségi problémát okoz, mint amelyet megold.

A fekáliás (fekete) víz és a kiöntési technológiák 

Fekáliát tartalmazó víz talajba való beszivárogtatása esetén, amennyire lehet, kerülni kell a szennyvíz tisztítását. Bár szokatlan ez a közelítés, de tudományosan könnyen igazolható.

A feketevízben lévő nagyméretű fehérjeszerű molekulákat minden tisztítási folyamat leépíti. Eközben a szerves nitrogén szervetlen, ionizált formában szabadul fel. A ma mindig tanácsolt lélegző (aerob) kezelés szolgáltatja a legtöbb nitrátot. Minél hatásosabb a tisztítás, annál több nitrátos szennyezés jut a földalatti vízrendszerbe. Nem szabad elfelejteni azt a kézenfekvő tényt, hogy tisztítás előtt a feketevízben lévő nagy mennyiségű nitrogén vízben oldhatatlan, vagy kevésbé oldódó formában van jelen. A fehérjeszerű nagy molekulákat a talaj, a mélyebb rétegekbe való beszivárgástól igen hatásosan visszatartja. A visszatartott adszorbeált molekulákat a talajban magától kialakuló baktériumtenyészet lassan lebontja. Ha a beszivárogtatás gyökértéri zónában történik, a felszabadult ionizált nitrogént a növények felveszik és a biotömegükbe beépítik. Ez magyarázza a lefolyástalan árkokba, tisztítás nélkül kiöntött szennyvíz jelentéktelen környezeti behatásait. Egy ilyen árok, bár úgyszólván semmibe sem kerül, sokkal jobban védi a környezetet, mint a legjobb és legdrágább külföldi lélegző egyéni tisztítóberendezés. Természetesen nem vagyok a szennyvízárok híve, mert a feketevíz kezelésére, van ennél sokkal jobb megoldás is. Csupán a lélegző (aerób) rendszerek környezetromboló tulajdonságaira szeretném felhívni a figyelmet.

A szórási rendszert úgy kell méretezni, hogy az ne vezessen sem a rendszer dugulásához, sem a befogadó közeg túltáplálásához. Ez utóbbira nagyszerű példa a hígtrágya által okozott földalatti vízszennyezés.

A lélegző víztisztítás környezeti behatásai

Ha a feketevíz előzetes kezelése nem lélegző (anaerób) rendszerben történik (ilyenek pl. a hagymányos "emésztőgödrök"), a talajba kiöntött víz nagy mennyiségű ammónium- (NH₄⁺), és nitrit (NO₂^-) iont tartalmaz. Ezek legalább olyan ártalmasak a földalatti vízrendszerre, mint a lélegző rendszerekből távozó nitrát (NO₃^-) ionok. Ebben az esetben a nem lélegző rendszereknek csupán a lassúbb leépítésben van némi előnye a légző rendszerekhez képest. Ugyanazon átfutási idő alatt egy nem lélegző rendszer kevésbé szennyezi a környezetet, mint egy légző rendszer. Ha esetleg  egy ilyen lélegző berendezéssel vagyunk kénytelen tisztítani vizünket (a tövény sajnos ma ezt írja elő) [24] , jobban védjük a környezetet, ha a berendezést tápláló villanyáramot kikapcsoljuk [25] . Ekkor a bonyolult és drága berendezés úgy működik, és olyan hatásosan, mint egy emésztőgödör.

A fekáliás (fekete) víz kezelése

Szürkevizet nem tartalmazó fketevízvíz gyökértéri talajba szivárogtatása nem okoz jelentős környezeti károkat. Erre is van egy elfogadható megoldás. Ha a beszivárogtatás gyökértéri, és helyesen méretezett, a környezeti behatás elhanyagolható, vagy nulla. Ennek ellenére a benne lévő nitrogént adóztatni kell. A környezeti ártalom, bár kisebb, mint hatásos tisztítás után a folyóba való kiöntés esetén, a biotömeg rombolás miatt nem elhanyagolható. Ez utóbbit csak egy alomszék használatával és komposztkészítéssel lehet megelőzni. A fekália vízbe vezetése olyan visszafordíthatatlan környezeti károsodást okoz, amelyet semmilyen víztisztító rendszer helyreállítani nem képes. Ez természetesen vonatkozik a nagyüzemi állattenyésztésre is. Erre még visszatérünk.

A szürkevíz egyedi kezelése

A nagyon kevés nitrogént tartalmazó szürkevizet, elméletileg minden előzetes kezelés nélkül, a talajba lehet szivárogtatni. Ennek csak a szórórendszer dugulási veszélye szab határt. Ebből kifolyólag, a feketevizet nem tartalmazó háztartási szürkevíz talajba való vezetésére semmilyen minőségi előírás vagy szabvány nem szükséges [26] . Az esetleges környezeti ártalom megítélésénél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a szürkevíz kb. tízezerszer kevesebb kórokozó baktériumot tartalmaz, mint a feketevíz.

Ez a tulajdonság lehetővé teszi az előzetesen kezelt, de még nem teljesen tisztított szürkevíz mezőgazdasági értékesítését. Aszályos vidékeken, a vécék kikapcsolásával, a városok által termelt hatalmas mennyiségű szennyvíz, öntözéses gazdálkodásra, minden egészségügyi ártalom veszélye nélkül, rendelkezésre áll. Pontosan a feketevíz miatt, a ma általánosan alkalmazott „mindent – a – szennyvízcsatornába” rendszer által termelt tisztított víz mezőgazdasági felhasználásra igen veszélyes [27] .

Feketevizet nem tartalmazó szürkevíz kivezetésére ostobaság a hagyományos, igen jól működő, szikkasztókat betiltani. Meg kell viszont szigorúan tiltani a feketevíz belevezetését [28] .
   Egy alomszéket használó család a termelt szürkevizét, ha kertöntözésre nem akarja használni, egyszerűen egy szikkasztógödörbe vezeti. Ez minden kertes, családi házas lakónegyedben, külvárosokban műszakilag megoldható. Érdemes kiszámítani a szikkasztógödör egy személyre eső költségeit és összehasonlítani a központi szennyvízkezelési rendszer költségeivel. Érthetővé válik az, a bevezetőben jelzett lehetőség, ami szerint az „teljeskörű szennyvízkezelés”, valamint a KEGYEDI rendszer kiterjedt alkalmazása milliárd eurós költségmegtakarításhoz vezet.

Fenntartható vízgazdálkodás a mezőgazdaságban

Az előbbiekben már érintettük az állati fekália vízbe vezetésének a környezeti behatásait. Ez azonban kevés egy hosszútávon is fenntartható vízgazdálkodást megteremtő jogi rendszer megértéséhez. A mezőgazdaság nagyban függ a vízellátástól. Egy ország, élelmiszerellátását bűnös hiba külföldi termelőkre bízni, ami a magyar mezőgazdaságot csak elsorvasztja. Helyes politikai döntések érdekében egy, a hosszútávon is fenntartható mezőgazdaság megteremtéséhez, szükséges néhány természetes alaptörvény ismerete. 

 Az ökorendszerek működésének az első alaptörvénye

Az újszerű megközelítés kulcsa a biotömeg- és a vízgazdálkodás széleskörű összefüggéseinek a megértése.

A természetben a nitrogén, foszfor, kálium és a szén körforgása a víz körforgásával szoros kapcsolatban áll. Ebből kifolyólag egy helytelen biotömeg gazdálkodás minden esetben komoly vízproblémákat okoz. Ezt a gondolatot a legjobban az ökorendszerek működésének első alaptörvénye fogalmazza meg:

Minden, a talajképződés folyamatába helyesen vissza nem vezetett állati vagy növényi biotömeg, az ökorendszer hiánytényezője, és a természetes vizek szennyezéséhez és a víkészletek eltűnéséhez vezet. 

A humusz jelentősége

Ezen a ponton a talajképződés folyamata alatt a rögzített (idegen szóval stabilizált) humusz [29] , magyarul televény képződését értjük. Ez az igen értékes barnaszínű anyag határozza meg, nemcsak a talaj termőképességét, hanem fizikai tulajdonságait is. A kötött talajokat lazítja, a laza talajokat köti. Vízfelvevő képessége igen nagy: egy gramm rögzített televény ötven gramm vizet képes a talajban visszatartani. Eltűnése sivatagképződéshez vezet.

A humuszképződés folyamatának a feltételeit itt nem fejthetjük ki. Annyit mondhatunk, hogy teljesen téves az a felfogás, ami szerint megfelelő mennyiségű szerves adalék beszántása a talajba, elegendő a humuszképződésre. A talajba helytelemül bevitt szerves anyagok a még ott levő humusztartalékokat is „elégethetik”. Ezt a folyamatot a talajrészecskék között lévő víz ionerőssége is jelentősen szabályozza. A humusz „természetes elégetésének” a sebessége az ionerősség négyzetgyökével exponenciális mértékben növekedik. Ennek következtében minden könnyen oldódó ásványi só [30] talajba vezetése a humusz eltűnését serkenti. A humusz „elégetésével” nagy mennyiségű ásványi só szabadul fel, amit a növények felszívhatnak. Ez magyarázza a mű- és hígtrágya használatából eredő terméshozam növekedést. Sajnos ez, a talaj tartalékainak és szerkezetének a rovására történik.

A humusz eltűnésével egy ördögi kör szerű folyamat indul be. A következmények egymáshoz kapcsolódnak és az ökorendszer sivatagosodásához vezetnek. A talaj vízfelvevő képessége majdnem eltűnik, ami a földalatti vízrendszer szintjének a csökkenését vonja maga után. Ehhez adódik a nitrátos szennyezés, ami nemcsak, a mű- és hígtrágyából, hanem a helytelenül kivitt állati biotömegből is ered. A hagyományos, ma mindenütt javasolt, szennyvízkezelés ehhez a folyamathoz nitrát szennyezéssel és biotömeg rombolással nagyban hozzájárul [31] .

Megjelennek az eróziós jelenségek is. Velük a termőtalaj eltűnése. A humusz eltűnésével a föld fényvisszaverő képessége (albedója) és a hőmérséklete is növekedik, ami a felmenő légáramlatok felerősítésével az időjárást is megváltoztatja. A felmelegedett talaj az esetleges esővizet sem szívja magába. A záporok nem táplálják a földalatti víztartalékokat, hanem a talajt elsodorva a folyóvizek hozamát teszik változóvá. Az aszályok és a mindent elsöprő áradások rendszeressé válnak. A folyok medre, eliszaposodik.    

A műtrágyák általános alkalmazásának a logikus következménye a növényvédő szerek igénye, ami nemcsak a termelt árú minőségét s ezzel a közegészséget is rontja, hanem a vizet is szennyezi. Ennek a fordítottja is igaz: a műtrágyák mellőzése a növényvédő szerek igényét is csökkenti.

A humusz eltűnésével nő az öntözési igény is, ami a földalatti vízkészletek csökkenését csak felgyorsítja. Az öntözéssel a felszínre került ásványi sók, a humuszt még jobban égetik, és a talaj szikesedéséhez vezetnek.

A fenntartható mezőgazdaság alapelvei

Az európai mezőgazdasági politika hosszútávon nem tartható fenn. Túl hosszú lenne ennek a politikának a fenntarthatatlan döntésit elemezni. A helytelen irányelv onnan ered, hogy a mezőgazdaság elveszítette alapvető célkitűzéseit: az élelmiszertermelést és a környezet védelmét. Helyette a mezőgazdaság egy jövedelem- és haszonkereső tevékenységgé alakult át.

Ha jól átgondoljuk ezt a problémakört, észrevesszük azt, hogy az iparban használt pénzügyi és gazdasági módszerek az élő anyaggal foglalkozó gazdasági területeken kedvezőtlen következményekhez vezetnek. Ez nemcsak a mezőgazdaságra, hanem gyógyítás művészetére és a gyógyszergyártásra is vonatkozik. 

Gazdaságilag csak három elemet szeretnék kiemelni.

- Helytelen felfogás az, hogy a társadalom a rendelkezésre álló anyagi forrásoknak csak egy kis részét fordítja az élelmiszerekre. A világ lakosságának a növekedésével ez a felfogás a nagyipari mezőgazdaság kifejlődéséhez vezetett. Sajnos a nagyipari termelés sem a termelt árú minőségét, sem a környezet, s ezzel a víz, hatásos védelmét, szavatolni nem tudja.

- A világlakosság növekedése az élelmiszertermelésre egy nehezen megoldható feladatot ró. Az állati fehérjék termelésének terület- és energiaigényét ismerve, hosszútávon változtatni kell a fogyasztott növényi és állati eredetű élelmiszerek arányát. Ez különben a közegészség javításának is egy elengedhetetlen feltétele.

- Vissza kell állítani a mezőgazdasági termelés helyi és kézműves jellegét. A fogyasztott élelmiszert túlnyomó részt a helyszínen, kis gazdasági egységekben, kell előállítani és értékesíteni. Hosszútávon csak ez a rövid körforgású kereskedelem tudja az emberiséget helyesen táplálni. A termelő és fogyasztó közé telepedett, főleg kereskedelmi jellegű közvetító vállalatok szerepét erősen csökkenteni kellene. Ezek a vállalatok, jelentős anyagi forrásokkal redelkeznek. Pontosan emiatt, a pénz hatalmával ők irányítják a mezőgazdasági világpolitikát - a saját kereskedelmi érdekeik szerint.   

A fenntartható vízgazdálkodás

Helyes biotömeg gazdálkodás a vízzel kapcsolatos, minden problémát a forrásnál megszünteti. Bár hihetetlennek tűnik, a helyes biotömeg gazdálkodás nagyságrendileg olcsóbb, mint a helytelen biotömeg gazdálkodás okozta környezeti károk kijavítása. Azt is hozzátenném, hogy a ma általánosan javasolt vízkezelési és vízgazdasági megoldások a vízproblémákat egyáltalán nem oldják meg, csak elmélyítik és állandósítják [32] .

A helyes biotömeg gazdálkodásnak számos eleme van, amit itt nem lehet részletesen kifejteni. Itt csak néhány alapelv ismertetésére korlátozzuk magunkat.

Talán a legfontosabb a rendelkezésre álló összes állati és biotömeg együttes felhasználása a humuszképzésre.

Komposztkészítés: a fenntartható vízgazdálkodás első kulcsa

A komposztkészítés nem más, mint a természetben történő humuszképződés, mesterséges utánzata.

A helyes komposztálásnál tiszteletben kell tartani néhány feltételt:

- Kezdetben a komposztkészítésre szánt anyag C/N aránya [33] kb. 60. Az állati eredetű biotömegben (emberi és állati ürülék, konyhai hulladék, elpusztult állatok) a C/N arány kb. 7. A növényi biotömeg (aprított fák és növények, szalma, polyva, különböző szárak, csutkák, falevelek, stb.) C/N aránya 300 körül van. Csak a kétfajta biotömeg megfelelő keveréke biztosítja a jelen lévő elemek, különösen a nitrogén, nagy részének a humuszba való beépítését. A nyert érett komposzt C/N értéke 14 körül van.

- Csak a megfelelő nedvességtartalom szavatolja a humuszképződés helyes lefolyását. Erre még az alomszék által termelt anyagok komposztálásánál visszatérünk.

- Jó komposztot zárt tartályban, vagy betonlapon, a földtől elszigetelve nagyon nehéz készíteni. A biotömeg televénnyé, ill. humusszá alakítása a talajban lévő természetes baktériumállomány segítségével történik. Más, nagyobb élőlények, mint a giliszták ehhez még nagyban hozzájárulnak. Ezek az élőlények a komposztrendszer és a talaj szoros együttműködésével (szimbiózis) valósítják meg a humuszképződést.

- A termőföldbe előnyösebb érett komposztot beszántani, mint nem komposztált állati vagy növényi biotömeget. Nem "érett" komposztot földtakarónak is lehet használni, amivel a párolgási vízveszteségeket le lehet csökkenteni.     

 A biotömeg energetikai értékesítése

A fent említett alaptörvényt még egy fontos elemmel kell kiegészíteni. Egyensúlyban lévő ökorendszer kb. olyan mennyiségű állati és növényi biotömeget termel, és olyan arányban, ami a humuszképződéshez szükséges és elegendő.

Ennek ismeretében energiatermelésre csak nagy körültekintéssel lehet és szabad a biotömeget felhasználni.

Földünk jelenlegi állapotában, minden kilogramm, szennyvíztisztítás vagy energiatermelés ürügyén szétrombolt biotömeg, az érdekelt ökorendszer hiánytényezője és sok esetben környezetszennyezés forrása. Jelenleg a biotömegből nyert energia éréke jóval kisebb, mint az így szétrombolt biotömeg élettani értéke. 

A mai tudományos kutatás még nem jutott el a biotömegben rejlő nagy mennyiségű energia teljes felszabadítására biológiai úton. Több jel arra mutat, hogy ez az energia az égéshő többszörösét is kiteheti. A biotömeg energetikai értékesítésével kapcsolatos tudományos kutatást a komposztkészítés közben felszabaduló nagy mennyiségű hőenergia hasznosítási eljárásaira kellene öszpontosítani. 

A fa- és mezőgazdasági hulladékok kazánokban való égetése, a biometán, bioetanol, biodízel széleskörű termelése, a földi ökorendszerek (főképpen az erdők) pusztulási fokát figyelembe véve nem más, mint egy valóságos merénylet az élővilág ellen. A biotömeg ilyennemű rombolása hozzájárul a klímaváltozásokat előidéző üvegház-hatás erősítéséhez. 

A világméretű vízproblémák eredete

Ismervén a talaj humusztartalmának a jenetőségét, könnyen rájövünk a vízproblémák és a helytelen biotömeg ga(rá)zdálkodás közötti igen szoros összefüggésekre. 

Az ökrendszerek vízellátását a biotömegkezelés szabályozza. A megfelelő növényi takaró, a biotömeg helyes talajba visszavitele (főként érett komposzt formájában) a folyók vízhozamát kiegyenlíti. Ritkábban lesznek árvizek és aszályos nyarak. A talaj színe (fényvisszaverő képessége, ami a humusztól is nagyban függ), valamint a talajhőmérsékletet kiegyensúlyozó növényi takaró, az időjárásra is visszahat. Az időjárás és a talaj egymást formálják. Ott, ahol az ember, helytelen mezőgazdasági módszerekkel a talaj humuszkészletét kimerítette, a sivatag előbb-utóbb megjelenik. Erre a történelem folyamán igen sok példa van. Nem túlzás azt állítani, hogy az emberiség történelme a humusz története. Latin szófejtéssel a "humusz" szó az "ember" fogalmával igen rokon. A magyar televény szó is, ami a humusszal rokon ételmü, a termőtalaj teljességét fejezi ki: televény nélkül nincs (t)ele = eleven, azaz élő talaj. Kimutatható, hogy minden nagyobb népvándorlást a humusz eltűnése okozta. Eddig az emberiség mindig rendelkezett tartalék termőföldekkel amit, ha véres háborúk árán is, az érdekelt népcsoport megszerezhetett. Karthágót a rómaiak az ott lévő gazdag búzatermő földek és erdők miatt foglalták el. Ekkor a város körül, zöldelő mezők és erdők voltak még. Ma sivatag az egész vidék. A humusz eltűnése az éghajlatot is megváltoztatta.  

Ma már tartalékterület nincs, de a humusz-népvándorlás ma is folyik. Európát és Észak-Amerikát Afrika és Közép-Amerika kizsigerelt földjeiről elvándorló kiéhezett tömeg ostromolja. Az már egy másik kérdés, hogy a gazdag ipari országok is nagyban hozzájárultak a "fejlődésben lévő országoknak" nevezett tájak földjeinek a kizsigereléséhez. Nevezetesen az ipari jellegű ültetvényekkel.

Európa jelenlegi gazdagságát, többek között egy évezredes humusztakarékos mezőgazdaságnak köszönheti. Sajnos ennek a viszonylagos gazdagságnak, alig száz év vegyszer alapú és gépi üzemelésű mezőgazdasága lassan véget vetett. A széleskörben használt műtrágyák a talaj humusztartalmát elégették. Jelenleg utolsó humusztartalékainkat éljük fel. Egy tíz évvel ezelőtti felmérés szerint, Belgium legjobb termőföldjeinek átlagos humusztartalma 50 év alatt 3%-ról 0,3% alá esett. Hasonló a helyzet Európa összes országaiban. Humusz nélkül a talajnak nincs "tartása" és az eső a termőtalaj takarót a folyókba mossa, onnan pedig életünk alapja a tengerbe vész. Egy néhány centiméter vastagságú termőföldtakaró több ezer év lassú biológiai munkájának az eredménye. Ezt a pótolhatatlan kincset áldozzuk most fel a "szabad piac" oltárán. 

Nem túlzás azt állítani, hogy létalapunk megmentésére, ma minden kilogram növényi és állati (emberi) biotömegre égetően szükségünk van. Belgiumi biogazdákkal való beszélgetéseim alapján kiderült, hogy abban a (valószínütlen) esetben ha a rendelkezésre álló biotömeg összességét a talajba komposzt formájában visszavezetnék, legalább egy évszázad kellene ahhoz, hogy termőföldjeik 50 évvel ezelötti (még alacsony) humusztartalmát visszaállítsák.

Ezzel szemben jelenleg ezt az értékes alapanyagot (a biotömeget), "energia termelés" és "víztisztítás" ürügyén megsemmisítjük, ill. nitrát szennyezéssé alakítjuk át. Ezért nem egyeztethető össze a fekáliát tartalmazó víz "tisztítása" a fenntartható fejlődés alapelveivel. Ez a biogáz és a legkülönbözőbb "bio-energia" termelésére is vonatkozik. A fentiek alapján érthetővé válik a vízöblítéses vécé kétségbeejtő ökomérlege, ahol az ivóvíz pazarlása és szennyezése egy égészen jelentéktelen tényezővé zsugorodik a víztisztítás ürügyén végzett biotömegrombolás mellett.

Ott, ahol a humusz eltűnik, megjelennek a vízproblémák. Ennek szerencsére bizonyos mértékig, a fordítottja is igaz: a humusz visszavezetésével az érdekelt vidék vízgazdasága is kiegyensúlyozódik és új életre kel. A víz nitrát- és foszfátszennyezése, a vízhiány, az eróziós jelenségek, a sivatagképződés, az aszályos nyarak, az árvizek, mind a helytelen biotömeg gazdálkodás közvetlen következményei. Ezek a jelenségek tehát csak a "jéghegy" látható csúcsát képezik. 

Mit tanácsolnak erre nagy tekintélynek örvendő vízügyi szakemberek? Csatornák, gátak, víztároló medencék, szennyvízcsatorna és ivóvíz hálózat, valamint víztisztító állomások, tengervíz sótlanító berendezések kiépítését. Újabban hatalmas esővízgyűjtő medencéket. Nem nehéz kimutatni, hogy ezek a méregdrága megoldások a vízproblémákat csak állandósítják és elmélyítik. 

Ezzel párhuzamosan nő azoknak a hatalma, akik pontosan ezeket a műszaki megoldásokat javasolják és építik ki. MInél ritkábbá válik a jó minőségű ivóvíz, annál drágább lesz, annál többet lehet rajta keresni és annál könnyebb vele népeket zsarolni és uralkodni rajtuk.

Tudományos pályafutásom alatt csak lassan értettem meg, hogy az általam javasolt, a problémákat megelőző, megoldások miért ütköznek a befolyásos szakemberek heves ellenállásába és a politikusok teljes közönyébe. A TELESÖ és a KEGYEDI rendszer, bár a fenntartható biotömeggazdálkodásnak csak egy része, elvetése nem tudományos alapú, hanem hatalmi célokat szolgál.

Van-e kiút a problémákból?

Harminc éve hírdetem, hogy kevesebb, mint két nemzedéknyi idő alatt az emberiség teljesen kilábolhat a jelenlegi víz- és élelmiszer problémákból. Erre már léteznek a megfelelő műszaki megoldások, csak széleskörben alkalmazni kellene öket.  Egy nemzetközi méretű biotömeg tervezet[34], hosszútávon még az annyit emlegetett "üvegház hatás" következményeit is jelentősen enyhítené, talán a veszélyt el is hárítaná. Erre is vannak nagyon gyakorlati és könnyen megvalósítható javaslataim.

Sajnos ezeket a megoldásokat a szakemberek még mindig nagyon ellenségesen fogadják. Lassú hátrálással az általam már évtizedek óta kifejtett fogalmakból "csipegetnek" annak reményében, hogy az egészet nem kell majd elfogadni. 

Évtizedeken át hirdettem azt a gondolatot, hogy az esővíz  széleskörű alkalmazása számos súlyos probléma megoldásának a kezdete. Kollégáim, akik nem gáncsoskodtak, legjobb esetben mosolyogtak rajtam és "ködevőnek" neveztek. Komolytalannak tartották az általam javasolt, nem központosított vízellálási rendszereket.

Ma "felfedezik" az esővízben rejlő lehetőségeket, de a maguk módján: hatalmas begyűjtő és tároló berendezések kiépítésével. A lényeg nem a legnagyobb hatásosság a legkisebb költségekkel, hanem a hatalom megtartása a központosított rendszerekkel. 

Az esővíz, természeténél fogva szétszórt, idegen szóval: decentralizált. Így is kell felhasználni. Ez a legolcsóbb és a legésszerűbb megoldás. Ezzel szemben ez a probléma megoldásának csak az egyik része, mondhatnám csak a kiinduló pontja. 

Első lépésben az ivóvízellátást kellene az esővíz segítségével helyi berendezésekkel megoldani. A kerámiás mikroszűrő gyártását egy falusi, vagy afrikai őserdőben vagy a sivatag szélén élő fazekas mester is elvégezheti és a környező házatartásokban elhelyezheti a tetőről begyűjtött víz szűrésére. Ehhez nem kell méregdrága "high-tech" megoldás. Viszont ezzel csak a fazekasmester keres egy kis pénzt, de nem a nemzetközi mamutvállalatok. Ez a TELESŐ rendszer legnagyobb "szépséghibája". Egy embernek naponta legfeljebb csak 3 - 4 liter ihatóvá szűrt vízre van szüksége, amit bizony egy kicsiny ház tetejéről is be lehet gyűjteni és egy néhányszáz literes eltemetett tárolóból vödörrel kiemelni. Hogy ezen a bolygón minden embernek legyen naponta néhány liter jó munőségű ivóvize, ehhez nem kell 900 milliárd dollár, mint azt a szaktekintélyek kiszámították. Azt igaz, nem kürtölték világgá, hogy ez a pénz a nemzetközi nagyvállalatok kasszáiba folyik majd be. 

Amint mondtam, a családi jellegű ivóvízelőállítás esővízből, csak az első lépés a fenntartható vízgazdálkodás útján. A nagy víztárolókban gondolkodó szakemberek még nagyon messze vannak ettől. A következő lépés a helyi élelmiszertermelés megszervezése és annak lehetőleg helyi értékesítése, minden kereskedelmi közvetítő és távolsági szállítás és reklám nélkül. Igaz, ezen sem keres a nemzetközi üzletvilág.

Európai országokban, de különösképp Magyarországon, az élelmiszertermelést és elosztást, ésszerűbb lenne megyei vagy vidéki (idegen szóval regionális, regio magyarul tájegység) szinten megszervezni, nemzetközi kereskedelmi közvetítők és befektetők nélkül. Esztelenség repülőgépen egy másik földrészről, vagy tehergépkocsival ezer kilóméterekről hozott gyümölcsöket és zöldségféléket fogyasztani. Tudományosan érthetetlen többek között az a döntés, ami szerint a meleg éghajlatú Magyarországon, a holland üvegházakban termelt paradicsomot fogyasztják. Ezek a döntések energiagazdálkodási szempontból is, enyhén szólva, kifogásolhatók. A politikai döntéshozók még nem fedezték fel, hogy ez itt egy igen jelentős tartomány, ahol a széndioxid kibocsájtást és a nem felújítható energiahordozók fogyasztását csökkenteni lehetne.

A biogazdaságokra való áttérés, a szakemberek véleménye ellenére sem okozna éhinséget, ellenkezőleg. Legfeljebb egészségtelen étkezési szokásainkat kellene felülvizsgálni. Ezzel szemben a biogazdaság, a helyes biotömeggazdálkodás egyetlen útja. A biogazdaság már természeténél fogva sem lehet nagyüzem, sem egy termékre öszpontosított "farm", magyarul tanya. A bio-élelmiszerek termelése és értékesítése a nagyüzemi ga(rá)zdálkodással és kereskedelemmel összeegyeztethetetlen. A minőséget a termelő és a fogyasztó közvetlen, lehetőleg személyes, kapcsolata és nem az erópai bürokratikus élelmiszerellenőrzés szabályzatai szavatolják csak hatásosan. A nemzetközi élelmiszeripari vállalatok ma bezsebelt hatalmas hasznát egy fenntartható jövőben, a termelő és a fogyasztó osztja majd meg. Ez adja majd meg a mezőgazdasági dolgozók igazságos jövedelmét és teremt országszerte milliós nagyságrendű munkahelyet.

A hagyományos rizsföldek kivételével, hosszútávon az öntözéses mezőgazdasági termélés sem tartható fent. Az ilyenfajta termelés hatalmas víztartalékokat emészt fel, nem is szólva a talaj vegyi szennyezéséről és a termőföldek elszikesedéséről. A kizárólagosan profit alapu gazdálkodás szerint bárhol, bármit, bármikor lehet termelni, ha az hasznot ígér. Fenntartható mezőgazdaságban minden tájegységnek megvan a maga jellegzetessége. A termélést és a fogyasztást is (!)a helyi talaj- és éghajlati viszonyokhoz igazítják. Magyarországon pl. a decemberi fejessaláta és a februári zöldpaprika ebbe a fenntartható gazdaságba nem fér bele. 

A fenntartható mezőgazdaság mellett még számos területen kellene alapvető újításokat bevezetni. Hatásukat nézve, a vízproblémák mellett egy egész sorozat ma égető probléma is megoldásra találna. Ezeknek a taglalása meghaladja ennek a honlapnak a kereteit. 

A nemzetközi szakemberek még nagyon távol állnak a helyes biotömeggazdálkodás bevezetésétől. A fenntartható víz- és biotömeggazdálkodás, problémákat megelőző műszaki megoldásaival nem termel búsás hasznot (extra profitot). Tőke- és befektetés alapú társadalomban a politikai döntéshozók a helyes biotömeggazdálkodás felé majd, csak az igen fájdalmas természeti csapások súlya alatt, indulnak el - ha elindulnak(?). Akkor majd kiássák a fiókok mélyéről a jelen honlap szellemében írt, félretett, agyonhallgatott és nevetségessé tett tudományos írásokat. Csak azt remélhetjük, nem lesz már túl késő.

Az olvasás folytatása.

Vissza a tartalomjegyzékre.