Manapság egyre alacsonyabb ásványianyag-tartalmú vizeket kínálnak – többnyire nemcsak a világhálón hanem a „Vízszemináriumoknak” nevezett bemutató előadásokon is. Jogosan felvetődik a kérdés: vajon az így közölt tájékoztatás nem elsősorban kereskedelmi érdekekhez kapcsolódik-e? Az eladók azt állítják, hogy a rendkívül alacsony ásványianyag-tartalmú víz fogyasztása az egészségre előnyös. Olyan elméletekre hivatkoznak, mint például a „Vincent-elmélet”, melyek szerint az ásványi anyagokban gazdag víz túlterheli a vese működését. A vízben oldott szervetlen ásványi sókat szervezetünk nem hasznosíthatja, sőt jelenlétük akár meszesedéshez is vezethet. Ezzel párhuzamosan, több ásványvizet értékesítő vállalat reklámja pontosan a vízben lévő ásványi anyagok szükségességét helyezi előtérbe. Így tehát érthető a fogyasztó bizonytalansága az egymásnak ellentmondó közleményekkel szemben. Jó lenne tudni milyen érvek sorakozhatnak a különböző szakvélemények mögött. Nem veszélyezteti-e ez a tudományos vita egyes ásványvíz-kutak üzletét?

Dr. Karl Ludwig Resch Professzor Úr véleménye mellet az ’IVOVIZ.HU projekt’ e témában megkérdezte Dr. Országh József Professzor Úr véleményét is.

Az alábbiak elolvasása után szembetűnő, hogy a két szakvélemény számos azonos állásponton kívül több téren különbözik, sőt egymásnak ellentmond.

Mint ahogy a vitaminokat sem, úgy az ásványi anyagokat sem tudja a szervezet önmaga előállítani. Ezért rendkívül fontos, hogy ezeket az anyagokat a táplálkozás révén juttassuk a szervezetbe. Az ásvùanyi anyagok számos funkciót töltenek be a szervezetben. Nemcsak építõanyagként szolgálnak, hanem a jelentõs anyagcsere-folyamatok közvetítõi illetve társtényezõi. Így például a kalcium rendkívül fontos építõanyaga a csontoknak és a fogaknak, vas nélkül a vörös vértestek nem tudnának oxigént szállítani. Az izmokban a magnézium és a kálium – többek között – az ingerek továbbításáért felel, magnézium nélkül legalább 350 anyagcsere-folyamat válna lehetetlenné. A pajzsmirigy mûködéséhez megfelelõ mennyiségû jódra van szükség. A szervezet vízháztartásának a mûködéséhez pedig elengedhetetlen a nátrium és a klór.

Biológiailag az „ásványi anyag” fogalmának nincs jelentése. Ásványi anyagokról csak földtani, vegyi és ásványtani körökben van értelme beszélni. Élő szervezetekben nincsenek szigorú értelemben vett ásványi anyagok. Itt fémes jellegű, pozitív, elektromos töltéssel bíró ionok vannak. Ezek az ionok első közelítésre azonosak a vízben oldott ásványi sók elektrolitikus disszociációja folytán felszabadult ionokkal. Innen származik az a leegyszerűsített, bár téves felfogás, ami a kettőt azonosítja. A kettő között lényeges különbség van, ami a kérdéses iont mindig kísérő molekula halmaz (solvatációs burok, vagy korona) szerkezetéből adódik^¹. Ez a burok „fémjelzi” az iont, mint egy azonosító igazolvány. Beépítéshez az élő szervezet a szerkezettől függően az iont befogadja, vagy a vizelettel eltávolítja. Ezzel szemben néha beépítve, de főleg átmenőben a szervetlen ionok is részt vesznek a legkülönbözőbb élettani folyamatokban. Erre kitűnő példa a konyhasóban lévő szervetlen nátrium és kisebb mennyiségben lévő kálium ionok szerepe a sejtekben kialakuló elektromos potenciál különbségek kialakításában. Ezeket az ionokat szervezetünk szerves „burok” nélkül is hasznosítja. Tehát a szervetlen ionok is befolyásolják a szervezet működését, még akkor is, amikor nem épülnek be a szövetekbe, ill. a sejtekbe, csak átmennek rajtuk. A Vincent-elmélettel igen kézenfekvően magyarázható ezeknek a – helytelenül – „ásványi sóknak” nevezett ionoknak az élettani szerepe. Az élő anyagban lévő vizes közeg ionerősségének (force ionique) élettani fontosságát számos kutató alábecsüli, ill. nem veszi figyelembe.

Pusztán csak szilárd élelmiszerek fogyasztásával biztosítható a szervezet teljes ásványianyag-szükséglete?

Elméletileg igen, de ez költséges és rendkívül bonyolult. Csak „ideális feltételek” esetén, egészséges embereknél mûködik. Aki például nem sportol és nem is végez fizikailag megterhelõ munkát, valamint nem kell semmilyen gyógyszert sem szednie, és mindezek mellett még kiegyensúlyozottan is táplálkozik – azaz sok gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiõrlésû lisztbõl készült termékeket fogyaszt -, nos az a szilárd táplálékbevitel révén fedezni tudja szervezete ásványi-anyag szükségletét. Azonban a népesség nagyobb része nem igazán felel meg ezeknek a követelményeknek. Így ezen emberek számára az a lehetõség kínálkozik, hogy az ásványi-anyag bevitelt az ásványvízfogyasztáson keresztül egészítsék ki.

Amint említettem, fémionokat konyhasó kivételével az élőlények, normális körülmények között^², csak szerves burkolatukkal együtt építik be. Érdemes megjegyezni, hogy a víz, a levegő és a konyhasó kévételével minden, amit egy élő szervezet magához vesz, szerves eredetű. Az élő anyagban (táplálékban) lévő fémes elemek kivétel nélkül ionizáltak és szerves szolvatációs burokban vannak. Ezeket nevezik a vegyészek „chelatált ionoknak” amelyek, az un. koordinációs vegyi kötésekkel keletkeznek. Szervetlen ásványi sókban a fémes ionokhoz csupán szintén szervetlen anionok kötődnek. Oldódás után pedig, csak a vízmolekulák. Az olyan fémes természetű elemek, mint a kalcium, magnézium, vas, mangán vagy a szilícium, stb., élő szervezetbe csak szerves, „chelatált” formában épülnek be. Ilyen tekintetben ezeknek az elemeknek az egyetlen forrása a folyékon, vagy szilárd táplálék, de nem az ivóvíz.

A különféle vélekedések szerint, az ásványvizekben található ásványi anyagok az emberi anyagcsere folyamatokban nem tudnak hasznosulni, ugyanis nem „bio-formában” állnak rendelkezésre. Tulajdonképpen mit kell ez alatt érteni?

A szervezet nem tudja mindazt optimálisan hasznosítani, amihez a táplálkozás révén hozzájut. A biológiailag rendelkezésre álló forma valójában arról informál bennünket, hogy a táplálkozással felvett tápanyagmennyiség mekkora része az, ami ténylegesen a szervezet rendelkezésére áll, amit hasznosítani tud. A magas „bio-rendelkezésre állóság” azt jelenti, hogy a szervezet a táplálkozás révén felvett anyag jelentõs százalékát képes hasznosítani.

A „bio-forma” fogalma alatt, amint említettem a fémionok szerves burkolatát kell érteni. Az ivóvízben lévő szervetlen ionok a szervezeten különböző sebességgel átfutnak, de nem épülnek be. Ez az átfutás néha igen gyors, néha lassabb. Mint ahogyan egyes anyagok a bélrendszeren átmennek, és a széklettel távoznak, úgy az ivóvízzel felvett ionok átfutását is könnyen szemléltethetjük. Bárki megmérheti azt az időt, ami a mákostészta lenyelése és a mák székletben való megjelenése között eltelik. Hasonlóképpen követhetjük nyomon a spárgalevesben lévő aszparagint és jellegzetes szagát a vizeletben, de itt az átfutási idő csupán 15 - 20 perc.

Az ásványvízben az ásványi anyagok oldott formában fordulnak elõ. Azonban az olvasható, hogy az ásványi anyagok” inorganikusak”; biológiailag pedig csak az „organikus” ásványi anyagok hasznosíthatóak. Tehát az ásványi anyagoknak szerves anyagokhoz, mint például aminosavakhoz kell kapcsolódniuk ahhoz, hogy a szervezet fel tudja venni õket?

Az élet kezdete óta, mivel minden lényeges anyag az Õstengerbõl származik, az élõ organismusok vízben oldott anyagokat, úgymint ásványi anyagokat és nyomelemeket hasznosítanak. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy szervezetünk nagyon is jól ismeri ezeket. Valójában a kalciummal és magnéziummal vézett tudományos kutatások igazolták, hogy a szervezet az oldott formában elõforduló ásványi anyagokat jobban képes hasznosítani, mint azokat, melyek a gyümölcsökbõl vagy zöldségekbõl származnak.

Az ásványi sók a vízben ionokra bomlanak. Ezek az ionok a négy elektromos pólusú^³ kvadripoláris) vízmolekulákkat egu igen erős elektrosztatikus térben átszervezik, orientálják. Ezzel megadják az életfolyamatok lefolyásához szükséges közeget. A desztillált, elektrolitokat (ásványi sókat) nem tartalmazó víz erre alkalmatlan. Az élő szervezeteknek szükségük van az ionok által elektrosztatikusan „szervezett” vízre. Ilyen pl. az un. fiziológiai só oldat, amit infúziókhoz használnak. Itt viszont a szervetlen ionok élettani szerepe megáll. Ahhoz, hogy ásványi sókból származó fémes ionok az élő szervezetbe beépüljenek, a fotószintézisen, vagy ehhez hasonló folyamaton kell átmenniük. Ezért képezi úgyszólván minden élet alapját a növényvilág, a növényi biotömeg. A fémes ionok, szerves molekula szerkezetekbe főként a növényekben épülnek be, valóságos vegyi kötésekkel. Ezek a szerves molekula szerkezetek az élelmiszerlánc folyamán átalakulnak, de lényegében megmaradnak. Egyes esetekben a szerkezet felbomlik és a felszabadult ion rossz helyre épül^⁴, vagy az ürulékkel, vizelettel, vagy az izzadsággal távozik.

Manapság a fogyasztók számos kérdést tesznek fel az ásványvíz-kutaknak az un. „Vincent-elméletrõl”. Mit kell tudnunk errõl?

A Vincent elmélet a víz tulajdonságait a pH-érték, az elektronpotenciál és a fajlagos ellenállás alapján értékeli, majd ebbõl számolja ki a „bioelektronikus energiaértéket”. Vincent arra a következtetésre jutott, hogy az ásványi-anyagban rendkívül szegény víz - például az a víz, melyet fordított ozmózisos kezeléssel állítanak elõ – az egyetlen olyan folyadék, amit az embernek tartósan fogyasztania kell. Jelenlegi ismereteink szerint azonban ez egy tarthatatlan, bizonyos körülmények között pedig az egészséget veszélyeztetõ javaslat!

Az ásványvíz kutak némák, semmilyen kérdésre nem felelnek, csak ontják a nagyon sok esetben igen hatásos gyógyhatású vizet. A Vincent-elméletet viszont nemcsak a nagyközönség nem ismeri, de még az élettani és orvosi szakemberek többsége sem. Ennek több oka van s az okok többsége nem tudományos természetű. Többek között érdemes megemlíteni, hogy a Vincent-féle bio-elektronika teljes dokumentációja csak francia nyelven hozzáférhető.

Mint minden tudományos elmélet, a Vincent-féle bio-elektronika, de a széles körben „mindenki” által elfogadott elméletek is, egy, az élő rendszerek működéséről alkotott képre, mondhatnám feltevések halmazára épülnek. Itt nagyképű lenne „tudományos igazságról beszélni”. A kifejezetten megfogalmazott – vagy megfogalmazatlan, de jelenlévő – elméleteket a rendelkezésre álló kísérleti, ill. klinikai megfigyelések magyarázatára építik. Egy korszerű elmélet, ill. kép, az addig megfigyelt kísérleti eredményekre épül. Nagyon gyakori viszont az a helyzet, amikor egyes új megfigyeléseket a "mindenki" által elfogadott elmélet nem képes megmagyarázni. Hosszú karrierem folyamán igen gyakran találkoztam ilyenekkel. Mondhatnám, főleg ilyenekkel találkoztam, mert ha ez nem így történik, semmi újat nem alkothattam volna. Emberi gyengeségből ered az, a sajnos nagyon gyakori álláspont, ami szerint egy olyan megfigyelést, amit az elfogadott elméletekbe nem lehet beépíteni, először „hibásnak”, későbbiekben „nem létezőnek” nyilvánítják, védőit pedig tudományosan leminősítik.

A Vincent Bio-Elektronika (rövidítve BEV – Bio-Eletronique Vincent) számos olyan megfigyelésre ad magyarázatot, amelyeket az „elfogadott” elméletekkel nem lehet megnyugtatóan magyarázni. Mást nem javasol, mint az elfogadott tudományos kép kibővítését. Louis-Claude Vincent halála óta a BEV sokat fejlődött. Amíg Vincent korában még csak empirikus összefüggéseket vizsgáltak a különböző betegségek és a bio-elektronikai koordináták között, ma már egyre pontosabb elméletekkel és hipotézisekkel kezdik megérteni ezeknek az összefüggéseknek a molekuláris hátterét.

Egyre világosabbá válik, hogy miért tűnik el egy rákos daganat, vagy egy súlyos vírusos betegség a vér elektronaktivitásának a gyógyszeres módosításával. A „mindenki által elfogadott” elméletek az ásványi sók beépítésével kapcsolatban egy, a vegyi elemekről alkotott, hagyományos képre épülnek. E szerint nincs különbség az ion formában, vízben oldott elem és a szerves molekula szerkezetbe beépült ugyanazon elem atomja között. Ezzel szemben nemcsak az élettanban, az orvosi gyakorlatban, hanem a mezőgazdaság és a rádióaktivitás, sőt az energetika területén is halmozódnak fel azok a megfigyelések, amelyek ennek a feltevésnek ellentmondanak. Csak idő kérdése, mikor változik meg a „hivatalos” tudósoknak az a merev álláspontja, amivel az élettani transzmutációkat „nem létezőknek” nyilvánítják. A korszerű BEV pontosan ezekre a nukleáris jelenségekre alapozza a ma javasolt elméletét. Az akadémiai körök ellenállása odáig megy, hogy ezeknek a merőben újszerű elméleteknek a közzétételét minden tudományos folyóirat mereven – és komoly vizsgálat nélkül – visszautasítja Az elhallgattatás nagyon hatásos eszköz egy új gondolat megfojtására. Sok jóindulatú, nyitott és rugalmas hozzáállású tudományos szakember ezzel egy igen termékeny információtól esik el.

A Vincent-elmélet még igen vázlatos ismertetése is meghaladja e rövid beszélgetés kereteit. Alapjainak teljes megértéséhez még egy szakembernek is igen jól megalapozott ismeretekkel kel bírnia az elektrokémia és a termodinamika körében. A redox potenciálok élettani hatásainak a megértéséhez ismerni kell az irreverzibilis termodinamikai folyamatok működését. Sajnos az orvosi és biológiai karokon (egy vagy két egyetem kivételével) sem az elektródfolyamatok reakciókinetikáját, sem az irreverzibilis folyamatok termodinamikáját nem oktatják. Többek között talán ezzel magyarázható az a sajnálatos jelenség, hogy különben igen nagy tudású, eminens és tiszteletre méltó szakemberek a Vincent-elméletet elektród-potenciál és elektromos ellenállas mérésre egyszerűsítik le.

Itt csak néhány mondatban szeretném összefoglalni, nem Louis-Claude Vincent gondolatát, hanem a bio-elektronika jelenleg elfogadott tudományos alapjait. A BEV négy alaptételre épül^⁶ amelyek a vizes közegben történő elektromos töltések egyensúlyát és kinetikai változásait foglalják egy igen összefüggő és nagyon kiterjedt matematikai természetű elméletbe. A BEV (Bio-Electronique Vincent) segítségével, a proton- és elektroncserés folyamatokat (azaz a sav-bázis és oxido-redukciós reakciókat) egységes és azonos matematikai egyenletekkel lehet leírni. Az elmélet olyan kísérleti méréseket is megmagyaráz^⁷, amelyek előtt a hagyományos Nernst-féle elektrokémia néma marad. Az élet vegyi folyamatai vizes közegben lejátszódó elektron- és proton átviteli reakciók összessége. Ezért lehet minden vizes és élő közeget, vizes oldatot az un. bio-elektronikai koordinátákkal jellemezni. Ezeknek a koordinátáknak az értéke határozza meg a vizes közeg, ill. az élő anyag élettani tulajdonságait.

Az elektronaktivitás (rH₂), a protonaktivitás (pH) és az ion koncentráció mérése csak egy kísérleti közelítés, ami a kutató részére csak egy indulási pont, ami a BEV elmélete segítségével, a jelenségek megértését szolgálja. Az elmélet legkevésbé ismert része az elektronaktivitással és annak a mérésével van összefüggésben. Ezt sajnos a vízzel foglalkozó szakemberek túlnyomó többsége nem ismeri és nem is érti, mert valamilyen okból nem jutott a megfelelő információhoz. Az élő közeg elektronaktivitása nemcsak a különböző baktériumok és vírusok életfeltételeit határozza meg, hanem a sejtekben lévő szabad ionok egyensúlyát is. Ez utóbbi viszont visszahat a helyi, sejten belüli, redox potenciálokra. A sejtmag és a citoplazma között kialakult redox potenciálok többek között a sejtosztódást is szabályozzák. Innen van az a klinikai megfigyelés, ami szerint a rákos sejtek nagyobb számú megjelenését a véren, vizeleten és nyálon végzett bio-elektronikai mérések már akkor egyértelműen jelezik, amikor minden más klinikai mérés és megfigyelés még negatív eredményt ad. Az elektronaktivitás gyógyszeres javítása figyelemre méltó eredményeket mutat fel a rákos megbetegedések, mint a leukémia gyógyításában.

Ezen a szinten fontos az ivóvíz redox tulajdonságainak a mérése^⁸, ugyanis a fogyasztott ivóvíz, ha lassan is, de módosítja a vér elektronaktivitását. Viszont az elektronaktivitást a vízben oldott anyagok határozzák meg. A redukáló és oxidáló anyagok ezt nagyon befolyásolják. Érdekes megjegyezni, hogy a klórral fertőtlenített, sok ásványi sót tartalmazó, városi víz bio-elektronikai koordinátái azonosak a rákos betegségek utolsó fázisában szenvedő személyek vérének a koordinátáival. Ezért mondta Louis-Claude Vincent, azt a botrányosnak ítélt mondatot, ami szerint a klórral fertőtlenített városi víz a halált hordja magában. Ha ezt a kijelentést nem is szabad szó szerint értelmezni, van benne valami igazság.

A fordított ozmózisos eljárás során a vízben levõ ásványi anyagokat szûrõk és nyomás segítségével részben vagy teljesen eltávolítják. Ezt az eljárást alkalmazzák például a tengervíz sótalanításához vagy a desztillált víz elõállításához.

Két különböző ionkoncentrációjú vizes közeg között a termodinamikai aktivitás különbség miatt nyomáskülönbség keletkezik. Ez az ozmózis nyomás, amit egy igen kis likacsú membrán két oldalán mérhetünk. A hígabb oldat nyomása magasabb, mint a koncentrálté. Így a hígabb oldatból víz megy át a membránon keresztül a koncentrált oldatba. Ha most a természetes ozmózis nyomás ellen mechanikai úton ellenkező nyomást fejtünk ki, a koncentráltabb oldatból megy át a víz a membránon keresztül a hígabb oldatba. Ezért nevezik ezt a berendezést „fordított” ozmózisnak. Külső szemlélő számára úgy tűnk tehát, hogy a töményebb oldatból kinyomjuk a vizet a hígabb oldat felé. Ezt használják fel az ionok egy részének a vízből való kivonására.

A gyakorlatban, fordított ozmózissal csak az ionok egy részét lehet kivonni. Minél több elektrolitot (ásványi sót) tartalmazó vizet szűrünk, annál több ásványi só megy át a membránon. Természetesen a fordított ozmózissal szűrt víz egyáltalán nem azonos – főleg élettanilag nem – a desztillált vízzel. A különbséget nemcsak vegyi elemzésekkel lehet kimutatni, hanem – és ami sokkal fontosabb – fraktális kristályosítással és az indukált elektro-luminescencia csökkenésének a kinetikus mérésével is.

Milyen egészégügyi jelentösége van a víz pH-értékével, az oxidáló potenciállal és az elektromos vezetöképességgel kapcsolatos emléleteknek, mint példul a Vincent-elméletńek is?

Ezek az elméletek a már jól ismert fizikai tényeket – mindenek elõtt a fentiekben említett fizikai tulajdonságokkal kapcsolatos nem túl jelentõs méréseket – kapcsolják össze, tudományos szempontból elfogadhatatlan módon, egészségre vonatkozó végkövetkeztetésekkel. Tudomásom szerint ezeket a végkövetkeztetéseket nem támasztják alá független vizsgálatok – legalább is nem található egyetlen komoly utalás sem a teljes tudományos orvosi szakirodalomban a létezésükre. Így ezek a kijelentéseket, mint a nem hozzáértõ kívülállók véleményalkotásának kell tekinteni.

Erre a kérdésre a fentiekben már részben válaszoltam. Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a Vincent-elmélet csupán egy, a számos tudományos körökben ismert, vagy kevésbé ismert elméletek között. Célja az élettani folyamatok elektrokémiai és termodinamikai szempontból való vizsgálata, ill. megismerése. Ebből a szempontból a többi elméletet csupán kiegészíti, vagy néha helyesbíti. Hiba lenne, mint azt egyes szakemberek teszik, visszavonhatatlan ítéletet mondani egy elmélet és egy igen figyelemre méltó orvosi gyakorlat felett csupán azért, mert a legbefolyásosabb orvosi körökben, különböző – egyáltalán nem tudományos – okokból azt elvetik.

Érdekes megjegyezni, hogy a bio-elektronika elmélete szerint hagyományos elektrokémiai mérésekkel könnyedén kimutatható a homeopátiás gyógyszerek hatása az élő vizes közegre. Sajnos ezt az elemi megfigyelést még a francia Jacques Benveniste, a víz emlékezőtehetségének a vizsgálatánál is figyelmen kívül hagyta. Holott a bio-elektronika pontosan azt a kísérleti érvet adta volna kezébe, amivel ellenzőit igen nehéz helyzetbe hozhatta volna.

Ismervén a homeopátia körül dúló szenvedélyes vitát, bizonyos mértékig érthető a hagyományos nézeteket igen zavaró Vincent bio-elektronika félre tétele, ill. elhallga(tta)tása. Az a tudományos kutató, aki egy bio-elektronikai kutatásra anyagi támogatást kér, biztos lehet abban, hogy karrierje "véletlenül" holtvágányra fut. Tanulságos ezzel kapcsolatban Semmelweis életútját elolvasni. Ha más környezetben is, a történelem sajnos gyakran ismétli önmagát.

Mindenesetre elég feltũnõ az egyidejũ, meglehetõsen erõs direkt és indirekt tudományos érdek, ami az ilyen jellegũ "elméletek hátterében megjelenik. Feltételezések szerint, az ásványvízbõl származó ásványi anyagok az erekben raktározódnak, ill. rakódnak le és károsítják a vese mũködését. Sõt, összefüggés van az elmúlt években megnövekedett ásványvíz fogyasztás és a szív- és keringési megbetegedések számának az emelkedése között. Hogyan kell ezt értelmezni?

Másképp, mint a lakások vízkõlerakódások miatt eldugult csõvezetékeinek az esetét. Az érelmeszesedést nem a vár kalcium-koncentrációja idézi elõ. Ezekben az esetekben ugyanis a véredények belhártyájának gyulladásos elváltozásáról van szó. Ezeken a helyeken az erek egyre szũkebbé válnak. Ezt okozhatja és erõsítheti a magas vérzsír érték és/vagy a dohányzás. Az ásványi anyagok ezzel szemben sem a véredényeket, sem pedik az ereket nem terhelik. Ami pedik a szív- és keringési megbetegedéseket illeti, nos minden a feltételezett összefüggés ellen szól. Az ilyen jellegũ megbetegedések elõfordulásának a növekedése sokkal inkább az általánosan fokozódó mozgáshiányra és a túlsúlyos emberek számának az emelekedésére vezethetõ vissza.

Tudomásom szerint nincs összefüggés az ivóvízzel felvett ásványi sók mennyisége és a vérkeringési betegségek között. Ezeket a betegségeket főleg a helytelen táplálkozás okozza. Néha, sajnos üzleti elgondolások alapján a Vincent elmélettel azt mondatják, amit a Vincent elmélet már nem mond. Vincent korában, követői meg voltak győződve arról, hogy a túl sok ásványi sót tartalmazó víz fogyasztása a vese működését túlterheli. Ez csak abban az esetben igaz, amikor a vese már rosszul, ill. gyengén működik. Viszont sok ember ezt magáról nem tudja. Csak akkor eszmél rá, amikor már késő. Sok esetben a kevés ásványi sót tartalmazó víz fogyasztása talán nem indokolt, de egy bölcs, bajokat megelőző elhatározás.

Szerencsére, bio-elektronikai mérések segítségével a veseműködés ion- és elektromos töltésmérlegét és az esetleges beteges elváltozásokat minden más klinikai mérés, vagy megfigyelés előtt meg lehet állapítani. Például, a csontritkulás, a szklerózis multiplex, a trombózis megjelenését többek között a vese emelt színtű elektromos töltéskivitele, valamint fokozott kalcium és magnézium veszteség előzi meg. A kálium/nátrium és a kalcium/magnézium arány változásával megváltozik a vér ion-spektruma is. Ezeket a beteges elváltozásokat a bio-elektronika elméletével meg lehet érteni és magyarázni. Az elektronaktivitás ugyanis befolyásolja ezeknek az ionoknak az egyensúlyát. Amikor a kezelő orvos ismeri a Vincent elméletet, az elektronaktivitás gyógyszeres – igen egyszerű – helyreállításával igen súlyos betegségeket nemcsak megelőz, hanem számos esetben gyógyít is; olyan esetekben, ahol a hagyományos kezelés nem jutott eredményre. Félő, hogy a bio-elektronika orvosi alkalmazása elé gördített akadémiai természetű akadályok, sok beteg életébe kerülnek még.

Az is igaz viszont, hogy a bio-elektronikában használt gyógyszerek olyan egyszerűek és nevetségesen olcsók, hogy egyetlen gyógyszeripari vállalat sem tudná őket szabadalmaztatni és eladásából nagy hasznot húzni.

Igaz az az állítás, miszerint az ásványi anyagokban rendkívül szegény vizek jelentõs része képes megszabadítani a szervezetet a salakanyagoktól?

Ez csak részben igaz. Vigyázni kell az ásványi sókban „igen szegény” vizek fogyasztásával. Amint azt a fentiekben már kifejtettem, a szervetlen ionok jelenléte – ha nem is épülnek be a szervezetbe – sok életfolyamat helyes lefolyását befolyásolja. Veszélyes lehet a fordított ozmózissal kezelt vizet még, ionokat megkötő gyantás szűrőkkel, teljesen megfosztani az összes oldott elektrolittól, ill. ásványi sótól. Sajnos az ilyen berendezéseket a desztilláló berendezésekkel párhuzamosan a kereskedelemben néha nagyon reklámozzák.

A kérdés csupán az, hogy milyen koncentráció alatt értünk ásványi sókban „nagyon szegény” vizet? Erre a Debye-Hückel féle elektrolit elmélet ad kielégítő választ. Amikor a víz elektromos vezetőképessége 10 µS/cm (ejtsd: mikro Siemens per centiméter) alá kerül, a benne lévő ionok a vizes közeget elektrosztatikus úton már nem képesek teljesen rendezni, a vízmolekulákat orientálni. Ekkor mondják a bio-elektronika elmélete alapján, hogy ez a víz az életfolyamatok zavartalan lefolyására már nem alkalmas: nem bio-kompatibilis. Magyarul úgy mondjuk: nem éltető víz.

Szerencsére, a kereskedelemben kapható fordított ozmózis berendezések, amikor városi-, kút-, vagy forrásvizet szűrnek, nagyon ritkán adnak kisebb vezetőképességű vizet, mint 50 µS/cm. Ilyen tekintetben tehát kitűnően működnek, elegendő mennyiségű iont hagyva a szűrt vízben. Még hozzátenném: ha a fogyasztó csak városi vízzel rendelkezik, „éltető” vizet^⁹, kizárólagosan csak egy házi, fordított ozmózis rendszerrel tud előállítani, de vigyázat: az ionokat megkötő gyantás szűrők nélkül!

Azt is megfigyelték, hogy amikor ásványi sókban gazdag vizek után olyan vizek fogyasztására térünk át, amelyeknek a vezetőképessége 50 µS/cm alatt van, a vizelethajtó (diuretikus) hatás mindig megjelenik. Jellemző, hogy a franciaországi Lacaune városában, ahol a világhírű „Mont Roucous” ásványi sókban igen szegény ásványvizet termelik, ez a forrás egy városi szökőkutat is táplál, ahová rendszeresen járnak inni. Ezt a szökőkutat már régóta „Fontaine des pissaires”-nek nevezik, ami magyarul „hugyozók kútjá-t” jelent. Megszokás alapján, a vizelethajtó hatást fokozatosan nem érzékeljük, de a szervezet „tisztítási” folyamata marad. Természetesen az un. „éltető” víz fogyasztása egyáltalán nem helyettesíti az egészséges táplálkozást és életmódot, csak legfeljebb azt kiegészíti.

Ezzel szemben hosszabb távú kényszerű, vagy akart élelem megtartóztatás (koplalás) esetében az ásványi sókban szegény víz fogyasztását azonnal be kell szüntetni.

Tudományos szempontból teljesen egyértelmû és világos: itt az érem egyik oldalát tudatosan ignorálják. Azzal ugyanis, hogy a víznek csak a tisztítási funkciójára összpontosítanak, figyelmen kívül hagyják azt, hogy a víz a szervezetben számos egyéb funkciót is ellát. A víz ugyanis építõanyag, szállítóeszköz, oldószer és hûtõanyag is egyben – következésképpen az ásványvíz egy igen értékes víz.

Ez a megállapítás még Louis-Claude Vincent-tól származik az ötvenes évekből. Tudni kell, hogy Vincent - mint a legtöbb kivételes lángész - szerette tudálékos kortársait megbotránkoztatni. Vincent azt is kijelentette, hogy a klórral fertőtlenített városi víz a „halált hordozza”. Ezeket az állításokat nem szabad szó szerint érteni, bár mély és rejtett igazság van bennük. Ha valaki jól ismeri a bio-elektronika elméletét, a két "felháborító" kijelentést helyesen tudja értelmezni.

Természetesen nem szabad ebből arra következtetni, hogy sok elektrolitot (ásványi sót) tartalmazó vizek fogyasztása veszélyes az egészségre. Ez a bio-elektronika elméletének a tagadása lenne. Az elektrolitokban gazdag vízben lévő ionokat, a szervezet majdnem teljes egészében a vizelettel eltávolítja. A kiválasztás igen bonyolult ioncserés folyamatok az összessége. Az ivóvízben lévő ásványi sók szerepe a Vincent-elméletnek csupán egy, és nem a legfontosabb része. A legfontosabb következtetéseket a proton- és elektronaktivitás kölcsönhatásaiból lehet levonni. Számításokban az ionaktivitás csak a Vincent-féle energetikai tényezőben jelenik meg. Ez a tényező viszont az élő szervezet energia termelésének a folyamatait egy elektrokémiai elem működésével szemlélteti. Könnyű kimutatni, hogy egy felnőtt ember életfolyamatai által redox folyamatokban kicserélt elektron átvitel egy elem 70 amperes áramával egyenértékű.

Az élő szervezetek kitűnően alkalmazkodnak a legszélsőségesebb körülményekhez is. Amikor sok elektrolitot (ásványi sót) tartalmazó vizet fogyasztunk, szervezetünk több iont dob ki a vizelettel. Ezt mérésekkel igen könnyű kimutatni. Ha kevés ásványi sót „iszunk”, szervezetünk a táplálékból pótolja (és ott bőségesen van majdnem minden szükséges elemből) a hiányzó ionerősséget. Minden esetben egy dinamikus egyensúly alakul ki.

Akkor Ön általánosságban ellenzi-e az ásványi anyagokban szegény vizek fogyasztását?

Általánosságban természetesen nem - legalább is nem az egyébként kiegyensúlyozott táplálkozás esetében. Kivételeket azonban tenni kellene, melyek oka a következõkben sorolható fel:

A vese nem képes a „desztillált” vizet kiválasztani, a vizelet igen jelentõs mennyiségû ásványi anyagot tartalmaz. Ha a táplálkozással nem jut vagy csak igen kis mennyiségû ásványi anyag jut a szervezetbe, és/vagy szinte csak ásványi anyagban szegény vizet fogyasztunk, akkor ez a veséket arra kényszeríti, hogy azok a szervezet saját ásványi-anyag készleteihez nyúljanak, hogy ki tudják választani a folyadékot. Ez egy bizonyos idõn át, orvosi felügyelet mellet, un. ivókúra formájában hasznos lehet, tartósan alkalmazva azonban gyengíti, sõt károsítja a szervezetet. Egyedül a csecsemõknek kell – eltérõ anyagcseréjük és vesefunkciójuk matt - minden esetben ásványi anyagban szegény vizet fogyasztaniuk.

Egyáltalán nem^¹⁰, sőt az ilyen vizek rendszeres fogyasztása, a fent említett fenntartások figyelembe vételével, csak jót tesz a szervezetnek. A kereskedelemben hozzáférhető ásványi sókban legszegényebb vizek vezetőképessége is meghaladja a 15 µS/cm-t, de ez már határeset. 50 és 300 mg/l (ejtsd: milligramm literenként) ásványi sót tartalmazó víz viszonylag szegény; 300 és 700 mg/l között közepes; ez érték fölött gazdag. Egészséges személy szervezete számára 700 mg/l-ig az ionok a vizelettel való eltávolítása nem okoz problémát. 700 mg/l-nél több sót tartalmazó vizek ezzel szemben már nem ivóvizek, még akkor sem, ha törvényileg azoknak nyilvánítják is őket. Ha a bennük lévő elektrolitok időleges, tehát kúra formájában való fogyasztása gyógyító hatású ezek a vizek már gyógyvizeknek minősülnek.

A gyógyhatás gyakran az oldott ionok által a víz elektronaktivitásának a növeléséből ered. Ilyen tekintetben nagyon hasznos lenne a gyógyvizek bio-elektronikai rendszeres elemzése. Az 1920-as években (tehát még Vincent előtt), amikor a bio-elektronika, hivatalos tudományos körökben még nem volt tiltott tudomány, több franciaországi ásványvíz redox tulajdonságainak a mérésével kimutatták ezeknek a vizeknek a különleges gyógyhatását^¹¹. A Magyar alföld mélyről feltörő forrásai között én is találtam igen magas elektronaktivitású, mondhatnám „csodálatos” vizet, amelyik nemcsak a daganatos megbetegedések megelőzésére hasznos, hanem számos más betegség gyógyítására is. De a bio-elektronika Magyarországon is tiltott tudomány, erről jobb nem beszélni...

Mennyiben járulnak hozzá az ásványvízbõl származó anyagok a szervezet ellátásához?

Az ivóvízben az ásványi anyagok oldott formában vannak jelen és ennek köszönhetõen biológiai rendelkezésre állásuk kiváló. Ha az ember tudatosan választja ki az általa fogyasztani kívánt ásványvizet, akkor abból csak profitálhat. A tehéntejre allergiás egyének esetében például a kalciumban gazdag ásványvíz a megfelelõ – csakúgy, mint a kalória-bevitelre nagyon odafigyelõknél, akik szervezete gyakran ásványi-anyag hiányban szenved. Vagy például a magnézium, melyben - a közép-európai termõ/szántóföldek magnéziumszegénysége miatt – nem igazán bõvelkedünk, extra ráfordítások nélkül is optimálisan pótolható anélkül, hogy rendszeresen különféle tablettákat kellene szednünk.

Amint a fentiekben kifejtettem, az ivóvízzel felvett ionok, bár résztvesznek a szervezet anyagcseréjében, csak kivételes esetben épülnek be a szervezetbe. Azt is kifejtettem, hogy pl. a vízkőben (kalcium karbonát) lévő kalcium egyáltalán nem azonos a tejben lévő kalciummal. A különbség nemcsak a szolvatációs koronában van, hanem az atommag energia szintjein. A „szerves” és a „szervetlen” kalcium között csak akkor tűnik el a különbség, amikor a szerves kalciumot vegyi elemzés céljából vizes oldatba visszük, Ca²⁺ ionok formájában.

Szervezetünknek természetesen szüksége van, pl. a kalcium beépítésére. Ilyen beépítési zavar vezet, többek között, csontritkuláshoz, más esetben szklerózis multiplex-hez. Az első esetben „kalcium hiányról” beszélnek, pedig egyáltalán nem erről van szó. Helyesebb kalcium beépítési zavarról beszélni. Ilyen „hiánybetegség” esetében téves azt gondolni, hogy a gyógyuláshoz „elég a szervezetbe megfelelő mennyiségű kalciumot bevinni”. Ha ez így lenne, a kalciumban igen gazdag kemény (sok vízkövet tartalmazó) víz fogyasztása a problémát megoldaná. Ennek pontosan az ellenkezője az igaz: az ilyen víz fogyasztása a csontritkulást serkentheti. A problémát a kalciumban gazdag tejtermékek fogyasztása sem oldja meg. Ez is egy gyakori orvosi megfigyelés. A bio-elektronika elmélete alapján a kalcium asszimilációja a szerves magnéziumon és szilíciumon keresztül vezet, és ezt a folyamatot a vér elektronaktivitása szabályozza. Ez a jelenség homeopátiában és a természetgyógyászatban igen ismeretes. Ezért ajánlott, csontritkulással veszélyeztetett, idős személyeknek a szerves szilíciumban gazdag zsurló tea és nem a vízköves víz fogyasztása. A vér elektronatkivitását növelő enzimes készítmények is igen hatásosan megelőzik, ill. gyógyítják a csontritkulást. Ezeket a készítményeket a hivatalos orvostudomány mereven elveti, a bio-elektonikával együtt.

Ha nem lenne különbség a vízben oldott vas (Fe²⁺ vagy Fe³⁺) és a hemoglobinban lévő vas között, a vérszegénység gyógyítására elég lenne vasban gazdag (ferrugineuse) ásványvizet inni. Aki ebben hisz, próbálja meg…

Hiba lenne tehát az ivóvízben lévő elemekre számítani a szervezet szükségleteinek a fedezésére. Kiegyensúlyozott, helyes étrendben minden vegyi elem megfelelő mennyiségben jelen van. Egyénileg természetesen kialakulhatnak hiányok, amelyeket a kereskedelemben könnyen hozzáférhető élelmiszerpótlékokban meg lehet találni.

Ki az, akinek minden esetben ásváanyi anyagokban gazdag vizet kell fogyasztania?

Valójában ez mindig és mindenki esetében egy igen jó ötlet. Csak kevés kivétel esetén, mint például krónikus veseelégtelenségben vagy elõrehaladott szívgyengeségben szenvedõknél tanácsol a háziorvos mást. Elsõsorban azoknál a személyeknél befolyásolható kedvezõen az ásványvízfogyasztáson keresztül történõ ásványi-anyag felvétel, akik nem táplálkoznak kiegyensúlyozottan. De a várandós kismamák, az idõsek, a fizikai munkát végzõk valamint a sportolók is profitálhatnak az ásványvizek nyújtotta pótlólagos ásványi-anyag kínálatból.

Ezt csak azoknak ajánlom, akik egészségi, vagy más okokból több hetes élelmiszer elvonásban vannak. A koplalás alatt, tanácsos ásványi sókban – főleg szulfátokban – gazdag vizet fogyasztani. Ez az éhségérzetet is jelentősen csökkenti. Jó tudni, hogy 18 napi teljes élelemmegvonás után a szervezet a fehérje tartalékait kezdi felemészteni, de a rákos daganatokban lévő fehérjékkel kezdi… (ezt az egyszerű tényt sok esetben jó figyelembe venni).

Koplalás alatt az élő szervezet alternatív energiatermelő folyamatokat indít be, amelyekben, a vízben oldott szervetlen ásványi sók igen nagy szerepet játszanak^¹². Mindenki csodálja a tibeti buddhista szerzetesek több hónapos böjtölését, de tudtommal senki sem vizsgálta meg milyen vizet isznak ezek az emberek.

Az elmondottakat összegezve, az ásványvizek körül felkerekedett vita úgy néz ki, mint a vihar egy pohár vízben. Félő, hogy a tudományosnak álcázott vita mögött üzleti érdekek lappanganak. Sajnos minden érv jól jön, amikor pénzről van szó. Ebből a szenvedélyes vitából nem könnyű kiszűrni az érdekek nélküli tudományos álláspontot. Az ellentét nevetséges, ugyanis a fordított ozmózis rendszerek árusítása az ásványvizek piacát gyakorlatilag egyáltalán nem veszélyezteti.

1 Az is igaz viszont, hogy több biológiai kísérleti megfigyelés arra utal, hogy élő rendszerekben egyes elemek atom magvainak az energia szintjei is megváltoznak. Többek között pl. ez magyarázza a megfigyelt különbségeket az un. „szerves” és „szervetlen” kalcium, ill. magnézium között.

2 Igen válságos körülmények között, pl. hosszan tartó éhezés következtében, rendkívül magas vagy alacsony hőmérsékleten, stb., az élő szervezet alternatív energetikai folyamatokat indít el, amiben a jelenlévő szervetlen ionok is részt vehetnek. Aki ismeri Louis Kervran, francia fizikus munkáit, értheti ezeknek a folyamatoknak a természetét. Ebben az esetben, de csak ebben az esetben az élő szervezet az ivóvízzel felvett ásványi sókat is asszimilálja.

3 Minden vízmolekula két pozitív és két negatív elektromos töltést hordoz, amelyek egy képzeletbeli tetraéder négy csúcsán helyezkednek el. Az ionokat mindig körülvevő elektromos térben ezek a töltések egy bizonyos irányba beállnak. Az oldott ionok környezetében a víz szerkezete rendezetté válik. Amint a vegyészek mondják, a víz entrópiája csökken (negentrópia) és ebben a rendezett környezetben jelenhet csak meg az a jelenség, amit mi „életnek” nevezünk. Ilyen tekintetben az ásványi sók valóban szükségesek az élethez. A Vincent-féle bio-elektronikában, (ami szakmai körökben BEV, vagy „bio-électonique Vincent” néven ismert) meghatározott „éltető víz” fogalmához, ez a tudományos megfigyelés szorosan kapcsolódik.

4 Így jelenik meg pl. a szklerózis multiplex (sclérose en plaques) a szerves anyagokból szervetlenné leépített kalcium ionok idegsejtek burkolatába való beépülésével. A Vincent-elmélet ennek az igen súlyos betegségnek a mechanizmusát igen kézenfekvően szemlélteti, ill. magyarázza. A Vincent-elméletet közvetlenül alkalmazó francia, belga és német orvosok bio-elektronikai kezeléssel igen figyelemre méltó sikereket értek el.

6 J. Országh, Concepts de base de la bio-électronique. Sciences du Vivant, Vol.5, 71-86 old. 1994. Editions Arys, Paris.

7 Többek között a nem komplett redox rendszerek potenciálját. Holott az élő szervezetekben a redox rendszerek túlnyomó többsége nem komplett: csak a redukált, vagy csak az oxidált forma van jelen.

8 Sajnálatos módon az elektronaktivitás mérése nem szerepel a hivatalos ellenőrző laboratóriumok programjában.

9 Az éltető vizet idegen nyelveken „bio-kompatibilis” víz nevén emlegetik. Ez utóbbi név csak egy közelítés, ami nem fedi a fogalom pontos tudományos jelentését. A „bio-kompatibilitás” élettani folyamatokkal való megegyezést jelent, amíg az „éltető” jelző nagyon helyesen az élettani jelenségek „elősegítését” fejezi ki.