A bio-elektronika négy főtétele

Az első főtétel

Minden vizes közegben létrejövő változás (elektrolitikus disszociáció, töltésátvitel, töltésmozgás) a víz, mint tevékeny (aktív) oldószer tulajdonságait változtatja meg. Ezek a vátlozások, néhány jól megválasztott elektróda segítségével egyszerűen mérhetők. Ezek az elektródák csak a megváltoz(ta)tott víz tulajdonságait érzékelik, és nem az oldott anyagokét.

A második főtétel

A pH-val kifejezett protonátviteli- és az rH₂-vel kifejezett elektronátviteli folyamatokat, e két paraméter segítségével, mint egymástól független változóval, egy kétdimenziós térben lehet ábrázolni, amelyben minden pont a vizes közeg, egy jól meghatározott állapotához köthető.

A harmadik főtétel

A vizes közeg minden állapotához egy bizonyos protonátviteli- (pH) és elektronátviteli- (rH₂) szint tartozik. Minden ilyen állapothoz egy nagyszámú helyezet köthető, amelyekben közlönböző elektromos töltéssűrűség és elektromos töltésmozgásképesség (mobilitás) van. Ez utóbbiak a vizes közeg fajlagos elektromos ellenállásával jellemezhetők.

A negyedik főtétel

Az élő szövetekben felhalmozott vegyi energia felhasználásának, ill. szórásának (disszipáció) a legnagyobb sebessége (elektromos teljesítménye) az ott mért redox potenciál négyzetével egyenesen-, a fajlagos ellenállással fordítottan arányos.

Forrás: Országh József, "Quelques aspects physico-chimiques des coordonnées bio-électroniques" Sciences du vivant, (Edition Arys, Paris), Volume 4., pages 45-62 (1992)