A “pottyantóstól” az alomszékig

A vízöblítéses vécé hagyományos bírálatából kiindulva számos száraz toalett született. A kereskedelemben ma is viszonylag nagy választék áll a rendelkezésre. Szélesebb körű elterjedés azonban csak a skandináv államokban tapasztalható, ahol több kisvárosban megtiltották a vízöblítéses vécé használatát.

A norvég tapasztalat

Érdekes megfigyelni a norvég szakemberek hozzáállását, akik a világon elsőként hasonlították össze a hagyományos közületi víztisztítást a komposzt toalettek általános használata nyomán létrejött lehetőségekkel. Egy, 1996-ban közölt tanulmányban (Eitner & coll., Pricing ecological engineering systems for wastewater treatment,in Conference Ecology, Society, Economy, Université de Versailles [Franciaország], 1996 Május 23-25.) a különböző szennyvízkezelési rendszerek árát, költségeit és környezetvédelmi hatásfokát hasonlították össze. Ez utóbbi megvizsgálásánál a berendezések által a környezetbe (főleg a vízbe) juttatott nitrogén és foszfor mennyiségét is figyelembe vették. A több évig tartó tanulmány folyamán kiderült, hogy a hagyományos közületi szennyvízkezelés (csatorna + víztisztító állomás) kétszer annyiba kerül, mint a komposzt toalettek “termelésének” a szelektív begyűjtése, komposzttá alakítása, valamint a háztartások szürkevizének a helyi, egyéni kezelése. Ezzel szemben ez utóbbi tízszer kevesebb nitrogént és foszfort juttat a környezetbe. Tehát tízszeres hatékonyság, fele áron. Érthető most már azoknak a városi önkormányzatoknak a döntése, akik a vízöblítéses vécé használatát városukban betiltották. Érdemes lenne megvizsgálni hogyan jutott a norvég átlagember a környezeti tudat azon fokára, hogy megértse a száraz toalettek használatának a szükségességét és elfogadjon egy ilyen önkormányzati döntést.

A “pottyantós” a nagy világban

Nagyszüleink kertvégi pottyantós árnyékszékei a száraz toalettek első nemzedékét képezik. Ez, a környezetvédelem és a higiénia szempontjából erősen kifogásolható megoldás, számos fejlődésben lévő országban még ma is használatos. Az is igaz, hogy kényelmetlensége és szagártalma miatt az ezeket a toaletteket használó lakosság vízöblítéses vécéről álmodozik. Ezt a megtévesztő ábrándot használják ki a csatornákat és víztisztító berendezéseket építő nagy nemzetközi vállalatok akik az érdekelt országok gazdasági fejlődésére szánt összegeket a maguk hasznára térítik el. Ezeknek az országoknak a vezetői még nem jöttek rá arra az egyszerű tényre, hogy a közületi szennyvíztisztítás városközpontokon kívül elsődleges környezeti ártalom. Csak a vízproblémák véglegesítésére és egyes vállalatok búsás bevételének a szavatolására jó. Még nem vették észre, hogy a lakossági szennyvíz kezelése egy szélesebb körű víz-, biotömeg és környezetvédelmi politika része.

A pottyantós hátrányai

A pottyantós árnyékszék gödrében, vagy tartályában a fekália nem légző (anaerob) folyamattal bomlik. Ez az enzimes folyamat (hidrolízis) a szerves vegyületekben lévő nitrogént ammónia formájában szabadítja fel. A többi szagártalom is nem légző enzimes folyamat eredménye. A gödör, illetve tartály ürítése után, levegő jelenlétében az ammónia oxidálódik és idővel nitráttá alakul. Ez magyarázza a tárolt fekáliával megtrágyázott földek termőképességét. Az árnyékszékből származó anyag úgy működik a földeken, mint egy műtrágya és olyan szennyező is. Ne is beszéljünk a fekáliában túlélő bélférgek petéire, amelyek a termelt növényekkel újra az emberbe kerülhetnek.

Feltehetően ezek, és a vécé által okozott szennyezés alapján kezdődött a száraz toalettek tökéletesítése. A korábbi tervezők alapgondolata egyszerű volt:

• vízmegtakarítást elérni a vízöblítés megszüntetésével;
• megakadályozni a fekália folyóba jutását;
• egy olyan toalettet alkotni, amelyik a lehető legjobban hasonlít a vízöblítéses vécére.

A bili hőskora

Talán a kiindulópont a “éjjeli”, illetve a “bili” volt, ami a házon belüli száraz toalettek legelemibb formája. A bilit már XIV. Lajos francia király udvarában egy díszes, kárpitozott karosszékbe helyezték el. A király ezen ülve is fogadta tanácsosait és minisztereit. Arról nem ír a krónika, hogy a terjedő illatokat hogyan fogadták a jelenlévők, sem arról, hogy a személyzet hová öntötte ki a bili tartalmát. Csak azt jegyezték fel, hogy a versailles-i palota folyosóin vizelet-, és ürülékszag terjengett. Ebben a korban hasonló volt a helyzet minden királyi palotában, sőt az arisztokraták és nagypolgárok házai körül is. Ne is beszéljünk a köznép lakóhelyeiről [1] és a korabeli városok utcáiról.

Elfogadható száraz toalett megépítésénél a bili két nagy hátrányát kellett kiküszöbölni: a gyakori ürítés kényszerét és a szagártalmat.

Tartály és szagelszívó

Ha az ürüléket befogadó tartály elég nagy, ritkábban kell üríteni. Ez az első hátrányt bizonyos mértékig megoldja. Marad a szag, ami lakáson belül tűrhetetlen. Kézenfekvő tehát az ülőkét a házon belül, a tartályt pedig a házon kívül elhelyezni. Ezt már a tizennyolcadik században megoldották. A franciaországi Blois kastély pottyantós árnyékszékét az egyik torony kiugró fülkéjében helyezték el a várfal tövében folyó Loire vize fölé. Ezzel ugyan a szag és az ürítés problémája megoldódott de maradt a pottyantós nyílásán beáramló friss – télen nagyon friss – levegő... és a folyó szennyezése.

Arra is gondoltak, hogy a tartályt az ülőke alá, a házon belül helyezzék el, de kívülről nyitható, a lakótértől független helységben. Így az ürítésre szánt tartályt sem kel a társalgón, vagy a konyhán keresztül vinni ki kertbe. Sajnos a szag beáramlását még az ülőkére helyezett jól záró fedő sem akadályozza meg. Az alapgondolat szerint az ülőke fűtött fülkéjébe a tartályhelység hidegebb levegője nem juthat be: a hideg levegő nem áramlik felfelé. Nyáron a hőmérsékleti viszonyok fordítottak és a szagok a házba beáramlanak – az elkerülhetetlen legyekkel együtt.

A korszerű technika mindent megold. Elég az ülőke alatt lévő “csészét” - s itt már közelebb vagyunk a megszokott vécé alakjához – és a tartályt, szagelszívó segítségével alacsonyabb nyomáson tartani, mint a házban lévő légnyomást. Így a kellemetlen szag nem kerül a házba. Ez már elfogadható, de marad még probléma.

A “fekete lyuk” nemcsak az égben van

Állítólag egyesek számára egy tátongó sötét lyuk, amire rá kell ülni rémületet okoz. Ezért kellett a – lehetőleg porcelán – “csésze”, ami viszont használat közben bepiszkolódik. A csészét tehát öblíteni kell – vízzel! Akkor viszont nem egyszerűbb-e hagyományos vécét beszerelni a házba és egy jó víztisztító berendezést a kertbe? Ez sem kerül többe, mint a fent leírt berendezés és kevesebb gondot okoz.

Egy belgiumi táborozó (idegen szóval kemping) illemhelyein a száraz toalettek ülőkéje alá egy ötletes szerkezet segítségével az ülőke alatt lévő lyukat egy fedél zárja el. Az ülőkére nehezedő nyomás a fedelet félretolja és a nyílás szabad. Amikor a használó felkel, a fedő magától a lyuk fölé csúszik. A gond csak akkor jelentkezett, amikor a szerkezet valamilyen oknál fogva felmondta a szolgálatot. Később kiderült, hogy a meghibásodást a fedélre ömlő férfivizelet okozta. Ezen sajnos még a férfi hugyozók elhelyezése sem segített.

Megnézem a székletemet

Gyermekkoromban én is féltem nagyszüleim kertje végén lévő árnyékszék fekete lyukjától. Féltem, hogy beleesek. Ezért inkább az istálló melletti trágyadombon könnyítettem magamon. Az is igaz viszont, hogy egy igen komoly tanulmány alapján az emberek túlnyomó többsége az aktus után megnézi ürülékét. Sok gyermek még játszik is vele – amíg a szülői nevelés ezt a természetes ösztönt ki nem kapcsolja. A széklet minősége ezzel szemben értékes adatokat nyújthat egészségi állapotunkra: ésszerűbb tehát ürülékünket tárgyilagos szemmel és nem undorral nézni. Székletünk megnézését a lapos medencés vécé [2] megkönnyíti. Európa szerte inkább a mélyített medencés változat van divatban, bár ez utóbbi használata közben a végbélnyílást a vízbe hulló széklet befröcskölheti.

A Clivus Multrum születése

A száraz toalettek másik nagy gondja a tartály rendszeres ürítése. Egy felnőtt személy naponta átlagosan 15 - 20 deka székletet és egy – másfél liter vizeletet “termel”. Tehát ürülékünk nagyobb része folyékony halmazállapotú, ami egy év alatt majdnem 600 liter tömény, sűrű folyadékot jelent.

Az emberi ürülék összetétele

Forrásmunka: Fraçois Tanguay, Petit manuel d'auto-construction. Éditions de Mortagne (Kanada)

A száraz toalett tartályának az ürítése nem kellemes tevékenység, viszont szükséges. Teljesen indokolt tehát a törekvés arra, hogy az ürítést a lehető legritkábban kelljen elvégezni. Ebből az elgondolásból született a gondolat a vizelet elvezetésére és külön raktározására. A csésze megfelelő kialakításával a vizelet egy csövön egy tárolóba folyik, amíg a széklet közvetlenül a csésze alá helyezett nyitott tartályban gyűlik össze. Ebbe nyitott tartályba, az ürítés megkönnyítésére tőzeg ágyat is lehet tenni. Így született meg a világszerte ismert Clivus Multrum, amit még most is sokan a száraz toalettek mintaképének tekintenek. A kereskedelemben mindenütt árult toalettek ennek az ötletnek a különböző változatait valósították meg.

Ha a fekália befogadására való tartály elég nagy, az ürítés évente csak egy vagy két alkalommal szükséges. A tárolt vizeletet – legalább is a tervezők szerint – nyolcszoros hígítás után a kerti növények lábához lehet önteni.

További tökéletesítések

Azt is megfigyelték, hogy a szárított fekália kis tömegű, kevés helyet foglal és majdnem szagtalan. A termelt fekália kiszárítása tehát előnyös. A Clivus Multrum lejtős aljazatú tartályában ez részlegesen meg is történik. A nedvesség a szagokkal gőz formájában, a tetőre helyezett szagelszívó ventilátor segítségével távozik.

A szárítás felgyorsítására emelni kell a hőmérsékletet. Vezetékes vízzel nem ellátott házak és nyaralók felszerelésére svéd- és francia cégek elektromos fűtőellenállással felszerelt, kisméretű toaletteket dobtak piacra. Itt nincs már pincébe helyezett hatalmas (komposzt tárolónak nevezett) tartály. Az elektromos energiával szárított fekália a csésze alatti kisméretű fiókban gyűlik össze, amit egy héten egyszer kell csak üríteni a kertben. Marad viszont a szagelszívó cső, ami a tetőre helyezett ventilátorhoz vezet.

Elektromos energia fogyasztását elkerülendő, jó barkácsolók a száraz toalettek mögé, napenergiás szárítót rendszeresítettek. A berendezés hasonlít a méhészek által használt viaszolvasztóra. Csak nyári használatra, ez a megoldás megfelelő. Az ilyen toalett mindig házon kívül van. A szárított fekália kevesebb helyet foglal és kisebb tömegű. A kellemetlen szagokat a napenergiás szárítóból felfelé áramló levegő viszi ki – amikor süt a nap. Ezzel szemben a szárított fekáliát még a legnagyobb jóindulattal sem lehet, mint ahogyan azt az építők állítják, komposztnak minősíteni.

A száraz toalettek további tökéletesítéséhez a környezeti behatásokat is figyelembe kellett venni. Ez volt az ALOMSZÉK tudományos kidolgozásának a kiinduló pontja.

A száraz toalettek három nemzedéke

A pottyantós árnyékszék minden kétséget kizáróan a száraz toalettek első nemzedékét képezi, a bilivel együtt.

A második nemzedékben van a Clivus Multrum különféle változata. Ezeknek a toaletteknek a működési elve azonos. A vizelet és a fekália szétválasztásával az ürítés nem túl gyakori. A szagokat természetes léghuzattal (kéménnyel), vagy szagelszívó ventilátorral oldják meg. A fekáliát vagy elektromos, vagy napenergiával kiszárítják.

A harmadik nemzedék legismertebb, talán egyedüli, képviselője az alomszék, amelyben a szagokat egy biokémiai inhibíciós reakció szünteti meg. Szagelszívás tehát nincs, annak ellenére, hogy ez a toalett is házon belül működik. Az emberi ürülékből való komposztkészítés a kertben történik és különös gondot fordítanak rá. Az alomszéket főként azok választják, akik számára a környezeti behatások csökkentése, sőt megszüntetése, egy lényeges szempont. Az is igaz viszont, hogy használóik szerint, az alomszék legalább olyan minőségű kényelmet biztosít, mint a hagyományos vízöblítéses vécé.

Hogyan válasszuk meg száraz toalettünket?

Azoknak akik házuk építésénél vagy felújításánál ebbe az irányba óhajtanak menni viszonylag nagy választék áll a rendelkezésükre. Bár az alomszékről még nem beszéltünk a száraz toalettek második nemzedéke számos igényt kielégíthet.

Egyes esetekben a városi víz hiánya határozza meg a száraz toalettek választását. Ebben a kényszerhelyzetben a fő szempont legtöbbször a megfelelő kényelem biztosítása. Amennyiben a környezetvédelem nem lényeges szempont, a választást a rendelkezésre álló anyagi források határozzák meg a különböző, a kereskedelemben kapható, minden esetben méregdrága toalettek között. 

Amint a környezetvédelem egy szempont, választás előtt tanácsos az alomszék működésével is megismerkedni. Egyszerű leírás alapján sajnos nem lehet pontos véleményt alkotni az alomszék által biztosított kényelemről. Többéves tapasztalat azt mutatja, hogy leghevesebb ellenzői közül kerültek ki azok, akik ma az alomszéket mindenkinek tanácsolják. Ehhez ezt a toalettet legalább egyszer személyesen ki kellett próbálniuk. Ez, szerencsére Magyarországon is lehetséges. Elég erre egy üzenetet küldeni a következő villámpostai címre: info@kavabor.hu

Az alomszék leírása a következő fejezetben olvasható.

Visszatérés a tartalomjegyzékre

---