Száraz toalettek és az alomszék

A száraz toalettek három nemzedéke

A skandináv államokban már megértették a száraz toalettek használatának a szükségességét. Több norvég kisvárosban az önkormányzat megtiltotta a vízöblítéses vécék használatát. Mint azt már az előző fejezetben említettem, egy norvég tanulmányban [1] már tíz évvel ezelőtt kimutatták, hogy a száraz toalettek „termelésének” az egyedi (idegen szóval "szelektív") begyűjtése és komposztálása fele annyiba kerül, mint a csatornákból kifolyó fekáliás szennyvíz tisztítása. Ezzel szemben a vécék kikapcsolásával a nitrát- és foszfát szennyezés [2] a hagyományos víztisztításhoz képest egy tizedére csökkent [3] .

A skandinávok 1996-ban még nem ismerték az alomszéket. A száraz toalettek második nemzedékét használták. Az első nemzedék nagyszüleink által használt pottyantós árnyékszék. Működési elvét figyelembe véve, az alomszék képezi a száraz toalettek harmadik nemzedékét.

A környezetvédők túlnyomó többsége még a skandináv típusú toaletteknél tart. Ha célunk a környezet hatásos kímélése, jó ismerni ezeknek a toaletteknek a működési elvét, tervezési alapelveit és főleg környezeti behaásait.

A skandináv toalettek

A száraz toalettek tervezői a következő alapelveket vették figyelembe:

A legfontosabb az, hogy használata a lehető legjobban hasonlítson a vízöblítéses vécé használatához.

Ebből kifolyólag elsőrendű követelmény a velejáró karbantartás gyakoriságának a csökkentése.

A skandináv toaletteket a széles körben ismert Clivus Multrum nevű toalettből fejlesztették ki. A többi száraz toalett ennek csak a különböző változata. Működési elve a fekália és a vizelet elválasztásán alapul.

Miért kell a kettőt szétválasztani? Az emberi ürülék tömegének a 90 százalékát a vizelet teszi ki. Ez viszont a fekáliától könnyen elválasztható és egy külön tartályba begyűjthető. A maradék 10 százalék szilárd anyagot viszont különböző megoldásokkal ki lehet szárítani, s ezzel tömegét csökkenteni. A földszinten, vagy emeleten elhelyezett csésze az ülőkével a megtévesztésig hasonlít a hagyományos vécére. Az ürülék egy aknán (széles műanyag csövön) keresztül a pincébe, ill. alagsorba elhelyezett egy-két köbméteres műanyag tartályba esik. Egy rács, vagy kialakított elfolyók segítségével a vizelet egy külön tartályba gyűlik össze. A fekália a mozgatható rácson marad, vagy egy tőzeggel bélelt tartályba csúszik. Ott egy bizonyos szikkadás és érlelés folyamán a tömege és térfogata csökken. A fekáliás tartályt évente csak egyszer, vagy kétszer kell üríteni. Hasonló a helyzet a vizelettartállyal is.

Az ürítés gyakoriságának a jelentős csökkentését a fekália és a vizelet szétválasztása teszi lehetővé. Az érem másik oldala, hogy ezzel a szagok is megjelennek. A csésze, az akna és a tartályok egy szellőztető rendszerhez vannak kötve, ami az egész rendszert alacsonyabb nyomáson tartja, mint a házban lévő légnyomás. A szagokkal terhelt levegő a tetőre helyezett kéményen keresztül, egy állandóan működő ventilátor segítségével a rendszerből távozik.

A szárított, és a tőzeggel érlelt ürüléket a kert trágyázására használják. A begyűjtött vizeletet vízzel nyolcszorosan hígítva a fák és díszbokrok tövébe öntik.

A skandináv toalettek környezeti behatásai

A vizeletben van ürülékünk nitrogéntartalmának a kb. 80 százaléka, szerves anyagok, főleg urea (karbamid) formájában. A tartályba begyűjtött vizeletben, ezeknek a szerves nitrogénvegyületeknek a kilenctized része, 24 órán belül a mindig jelenlévő enzimek (nevezetesen az ureáz) segítségével széndioxid (CO₂) felszabadulással ammóniává (NH₃) alakul. Ez a kellemetlen szag megjelenésének az oka. Levegő jelenlétében a keletkezett ammónia egy része, igen mérgező nitrit (NO₂^-) és nitrát ionokká oxidálódik. Az így tárolt vizelet lényegében azonos az ipari állattenyésztő telepek által termelt hígtrágyával és egy eléggé tömény ammóniumnitrát oldatnak tekinthető.

Az így felszabadított szervetlen nitrogén a természetes humuszképződésben többé nem vehet részt. A humuszképződés megindításához állati (emberi) eredetű szerves nitrogénvegyületek (tehát nem a szervetlen ammónia) és a növényi cellulóz együttes jelenléte elengedhetetlen feltétel. A vizelet tárolásával az ürülékben lévő nitrogén legalább négyötöde a humuszképződés folyamata számára elvész.

A tárolt vizelet hígítás nélkül a növények gyökereit elégetné. Ezért kell még 8 rész friss vizet hozzáadni. Ez a vízmennyiség alig kevesebb, mint amennyit egy gazdaságos vécévízöblítő elhasznál. Helytelen tehát a skandináv toalettek esetében jelentős víztakarékosságról beszélni.

A hígított vizelet a kertben tehát úgy viselkedik, mint egy viszonylag tömény ammóniumnitrátos műtrágya. A növények a nitrogén egy kis részét felveszik, a többi a földalatti vízrendszerbe szivárog és mint nitrát és ammónium ion (NH₄⁺) szennyezés jelenik meg. A benne lévő mérgező nitrit (NO₂^-) ionok miatt a hígított vizelet rosszabb, mint a műtrágya, bár a növényeket viszonylag jól táplálja. Ezenkívül, a benne lévő ionok miatt a talajban lévő humusz természetes bomlását is serkenti.Használata következtében a homokos talaj fotóhomokká, az agyagos pedig kötött, kemény talajjá válik.

A szárított, vagy tőzeggel tartósított fekália a kertben csak az első esőt várja, hogy vízfelvétellel friss ürülékké dagadjon, amiben az enzimes folyamatok újra megindulnak kellemetlen szagot és nitrátot termelve. Az eredmény olyan, mintha természetes szükségleteinket közvetlenül a kerti ágyasokban végeznénk el. Beásva a földbe, a nitrogénben gazdag fekália a már a talajban lévő humuszt támadja meg; hogy annak a szén tartalmát magához vegye. Ezt hívják a szakemberek „szén éhségnek”. A fekáliában lévő nitrogén is túlnyomó részt nitrát szennyezéssé alakul, míg a talaj humuszban szegényebb lesz.

A környezeti behatáshoz a szellőztető ventilátor által fogyasztott – egyáltalán nem elhanyagolható – villamos energia fogyasztás is hozzátartozik.

Egyes száraz toalettekben, főleg melegebb vidékeken, a fekáliát napenergiával szárítják ki, ezzel adva a rendszernek egy „környezetkímélőbb” színezetet. A végeredmény sajnos itt is ugyanaz.

Ha az összes környezeti behatást figyelembe vesszük, felmerül a kérdés: nem egyszerűbb és előnyösebb-e a tárolt vizelet hígítására szánt vizet egy vécéöblítőbe vezetni és a termelt fekete vizet hagyományosan [4] tisztítani?

Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy skandináv toalett négy- ötezer euróba kerül, nem is szólva a helyigényéről. A tartálynak egy külön, jobb rendeltetésre érdemes, pincehelységet kell kiépíteni.

Áramszünet esetében a szellőztető ventilátor leáll. A házat elönti a szag és a legyek özöne.

A száraz toalettek második nemzedékének az egyetlen előnye az ürítés ritka jellege.

Biometántermelés száraz toalettel

A latrina-szerű tartályokba begyűjtött ürülékkel metánt is lehet termelni. A „felújítható” energiatermelés biometánnal a környezetvédők „habos tortája”. A termelt metán sajnos túl sok ként tartalmaz, valamint széndioxidot amit a gázból ki kell vonni. A kénvegyületek (mint a kénhidrogén H₂S) égésekor igen maró kémhatású kénessav keletkezik, ami a kazánt és az égőket szétmarja. A tisztított biogáz drágább, mint a jóval magasabb hőértékű földgáz. Emiatt sok helyen a hulladékanyagokból termelt biometánt fel sem használják, hanem tűztoronyban teljes veszteséggel szabadon elégetik [5] .

A biogáz termelése után visszamaradt iszap ammóniával telített és szerves szénben szegény anyag. Termőföldekre való kivitele nagyon szennyezi a környezetet. Növényi anyagokkal komposztálva a szennyezés némileg csökken.

Környezeti kár szempontjából a biogáztermelés nagyon hasonlít a hagyományos szennyvíztisztításra. A szerves nitrogént mindkettő nitrát szennyezéssé alakítja. A termelt energia értéke [6] sokkal kisebb, mint a szétrombolt szerves anyag biológiai értéke. A fenntartható mezőgazdasághoz és vízgazdálkodáshoz minden kilógramm állati- és növényi biotömegre égetően szükség van. Nagy kár ezeket az anyagokat energiatermelés, vagy víztisztítás ürügyén szétrombolni, s a természetes körfolyamatokból kivonva, nitrát szennyezéssé alakítani.

Az alomszék

Az alomszék világszerte BLT (biolitter toilet), ill. TLB (toilette à litière biomaîtrisée) néven ismert. Egyesek az amerikai Jenkins nyomán “Sawdust Toilet” néven említik. Ez az elnevezés nem fedi a fogalom helyes értelmét, ugyanis a fűrészpor nem a legjobb alom. A magyar szót a szegedi Szögi Tibor alkotta az általam javasolt “alomárnyékszék” összevonásával. A fogalmat az eszperantó nyelven alkotott elnevezés is nagyon találóan fedi: „pajlaĝnecesejo”, bár szerintem még jobb a „pajlaĝejo” kifejezés.

Az alomszék működési elve

A kellemetlen szagokat egy élettani reakció állítja meg. Laboratóriumi mérések alapján kimutatták [7] , hogy a növényi cellulóz jelenléte a karbamid (urea) enzimes bomlását (hidrolízisét) gyakorlatilag leállítja. Ezzel a szagok sem szabadulnak fel. A karbamid enzimes bomlásakor ammónia és széndioxid keletkezik. A kellemetlen szagok pontosant az ehhez hasonló enzimes reakciók következtében jelennek meg. Bár a többi enzimes reakció sebességére nincsenek mérési adatok, a tapasztalat azt mutatja, hogy a növényi cellulóz ezeket is megállítja.

Lényegében az alomszék nem más, mint egy lyukas szék alá helyezett nagyobb bili. Ilyent már a 17. században is használtak, de alom nélkül, ami természetesen szagártalommal járt, pontosan a fent említett enzimes reakciók miatt. Az alom jelenléte a kellemetlen szagok eltűntetésére elengedhetetlen.

Az alom „hatóanyaga” nem más, mint a növények alapanyaga: a cellulóz és a lignin. Ezek a szénben gazdag természetes polimer vegyületek képezik a későbbi humuszképződés molekuláris „csontvázát”. Ezekre a szénláncokra „ülnek rá”, többek között a vizelet karbamid molekulái, amelyek a bennük lévő nitrogénnel és a cellulóz szénláncaival, peptid kötések keletkezésével, fehérjeszerű makromolekulákat (aminósavakat) alkotnak. Később, a komposztkészítés folyamán, pontosan ezek a makromolekulák az alumino-szilikát (agyag) részecskékre adszorbeálva képezik a talaj rögzített humusz komplexeit.

A skandináv toalettekkel kapcsolatban jó megjegyezni, hogy a karbamid enzimes leépítése [8] után keletkező ammónium ionok nehezebben, vagy egyáltalán nem vezetnek ezeknek az aminosavaknak a keletkezéséhez. A növényi anyagokhoz hozzáadott, de elözetesen tárolt vizelet, vagy hígtrágya humuszképződésre alkalmatlan. Az ilyen „komposztkészítés” közben, levegő jelenlétében az ammónia nitrit- és nitrát ionokká oxidálódik. Ez magyarázza a skandináv toalettekből, a biometán emésztőkből kijövő anyagok és a hígtrágya kedvező hatását a terméshozamok növelésére [9] . Viszont a nitrát-, nitrit-, és ammónium szennyezés miatt, használatuk egy elsődleges környezeti ártalomnak tekinthető.

Alomszék „kezdőknek”

Mint minden toalett, és a vécé is, csak helyes kezeléssel működik kielégítően. Tegyük fel azt, hogy az olvasó a fent írottak alapján az alomszék használata mellett dönt. Bár igen bölcs elhatározásról van szó, csak megalapozott eljárás után kell a vízvezetékszerelőt a vécé eltávolítására kihívni. Sok belga és francia család tapasztalata alapján az alomszék valóságos elfogadását az egész család részéről, csak megfelelő próba után lehet megállapítani. Ehhez viszont nem szükséges azonnal alomszéket vásárolni, vagy az asztalosnál megrendelni. Próbára elég egy nagyobb méretű bilit, vagy fedeles, peremes vödört, a vécécsésze mellé vagy elé, ideiglenesen betenni.

Régi lomok között, vagy ószeresnél, gyakran lehet ilyen, sokszor fedővel is ellátott magas bilit találni. Ilyen néha még műanyag kereskedésben is van. Rendszerint fekvő betegek ágya mellé teszik.

A bili mellé egy kosárba almot is teszünk. Első próbára fűrészpor, vagy faforgács is nagyon megfelel. Az első használat előtt a bilibe kb. 5 cm-es rétegben almot teszünk és a rögtönzött alomszék már is használatra készen áll.

Az alomszék elfogadása természetközeli életmód mellett nem okoz problémát. Az is előfordul, hogy egyes családtagok nehezebben fogadják el. Ezért tanácsos előbb bilivel kipróbálni. Sokan az esetleges szagártalomtól tartanak, bár helyes használat esetén ez a félelem alaptalan. Ismerek olyan családot is, ahol vagy a férj, vagy a feleség nem képes az alomszéket elfogadni. A használatról minden esetben, közös megegyezéssel kell dönteni. Sok családban egyik családtag még addig elmegy, hogy használja az alomszéket, de nem hajlandó az ürítésére. Ebben az esetben az ürítés mindig az erre kijelölt „önkéntesre” vár.

Alomszék a mindennapi gyakorlatban

Vizelet esetén csak akkor adunk hozzá kevés új almot, ha az alom felett a folyadék megjelenik. Székletünket a lehető leggyorsabban néhány lap vécépapírral, majd egy kevés alommal, letakarjuk. Az ürüléket takaró almot ekkor azonnal be kell nedvesíteni.

Hölgyek részére

A székletet takaró vécépapírt és almot egy kevés vízzel egyenletesen benedvesítjük. Erre egy virágpermetezőt is lehet rendszeresíteni. Virágpermetezô hiányában egy pohárnyi víz is megfelel, amit az ürüléket fedő alomra úgy öntünk rá, hogy az egészet benedvesítse. Ne adjunk túl sok vizet az alomhoz.

A nem takart ürüléken való hosszú „trónolás” szagártalomhoz vezet!

Férfiak számára

A székletet fedő alom benedvesítésre a legjobb a vizelet. A szagok megjelenését a leghatásosabban különös módon a friss vizelet állítja meg. Széklet után tehát fel kell állni és vizeletünket egyenletesen a székletet takaró alomra rászórni, mintha tömlővel a füvet locsolnánk. Ez előtt tanácsos az ülőkét felhajtani, hogy ne kerüljön rá vizelet. Ha széklet után már vizelet nem jön, úgy járunk el, mint a hölgyek.

Megjegyzés.
Idősebb férfiak prosztata zavarai az alomszék ilyen használatát elősegítik. Fiatalabbaknál a vizelet a széklet előtt távozik s így az alom utólagos nedvesítésére nem használható.

A vécépapír cellulóz anyag, tehát részt vesz a komposztkészítésben. Még a nyomtatott mintás és illatosított papír sem káros a komposztra.

Amikor az alomszék tartálya (vödör, vagy bili) megtelt, ki kell önteni a kertben az erre kijelölt komposztketrecbe. A kiöntött anyagot kevés nyírt fűvel, szalmával, vagy falevelekkel letakarjuk. Takarásra földet soha ne használjunk! Bár kiöntés után a kertben sincs szagártalom, a használt vécépapír a szomszédok számára sem egy kellemes látvány. Bár a széklet ritkán szennyezi a vödör belső oldalát, ürítés után jobb a vödröt kiöblíteni. Erre egy nyeles kefét is lehet rendszeresíteni. A komposztkészítésre még visszaérünk.

Kiöblítés után a vödör, ill. a bili újra használatra kész.

Hogyan készül az alom?

Bár az asztalosműhelyből hozott forgács és fűrészpor nem a legjobb alom, sokan jobb híján, csak ezt használják. Fűrészpor használata sajnos porral jár, amit egy tiszta háziasszony a házban nem szívesen lát.

Alomnak elvileg minden növényi anyag megfelel. Tapasztalat szerint a legjobb alom, változatos aprított kerti hulladékból készül. Bár ez nem feltétlenül szükséges, az alomszék mellé ezért jó egy növényaprító gépetis beszerezni. A kertben aprításra kerülnek a kitépett gyomnövények, szárak, indák, csutkák, falevelek, nyesett gallyak, fakéreg, stb. Szárítás után a nyírt fű is jó alom. Nagyon szegény családok Franciaországban, valamint néhány afrikai külvárosban (Kinshasa, Lubumbashi) alomnak, apróra tépett hulladék kartonpapírt használnak. Ez talán a papírgyártásra (a szennyezés miatt) alkalmatlan kartondobozok legésszerűbb felhasználása. A kartonpapír alomból készült komposzt nagyon jó minőségű. Franciaországban és Belgiumban az iratmegsemmisítő gépből kijövő papir szalmát is használják alomnak.

Az elkészített, száraz almot egy szellőztetett helységben (pl. pajtában, kerti bódéban, mellékhelységben, stb.) lehet tárolni. Van olyan család, ahol az almot a kertben a szabad ég alatt tárolják. Ennek a megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. A nedves alom jobban fékezi a szagokat. A szabadon tárolt alomban viszont elég gyorsan megindul a komposztképződési folyamat s az alom egy része ezzel elvész. A tiszta alomból készült komposzt, nitrogénben szegény és humuszt alig ad. A kerti kupacról behozott alomban néhány élő giliszta is lehet, amit egyes használók nem kedvelnek.

Álmodjunk egy kicsit! Az alomszék széleskörű alkalmazásával a papírgyártásra alkalmatlan hulladék dobozokból és más szennyezett papírhulladékból, az érdekelt település alomszükségletét fedezni lehetne. A külön begyűjtött papírhulladékból kitűnő almot lehet (központilag is) készíteni és a kereskedelemben értékesíteni. Ezzel, újrahasznosítás után, egy értéktelen hulladék értékes komposzttá alakul és visszatér a szén és a nitrogén természetes körforgásába. Az papírhulladék elégetése az élővilág és a környezet ellen elkövetett valóságos „vétek”. Papírhulladékból komposztálható pelenkabetéteket is lehet gyártani.

Hogyan készítünk alomszéket?

Amint a megfelelő próbaidő után, az alomszék végleges használatáról megegyezés született a családban, ideje megrendelni a végleges alomszéket, vagy hozzáfogni az elkészítéséhez. Az alomszéket, a mellékelt tervek alapján egy közepes kézügyességű barkácsoló is elkészítheti. Az első lépés a megfelelő vödör beszerzése. Az alomszéket a beszerzett vödörhöz kell méretezni. A legjobb a rozsdamentes acélból (ezüstacél) készült 15 -20 literes vödör. A zománcozott bádogvödör is megfelel. Ezenkívül jóval olcsóbb, mint a rozsdamentes acélvödör. Az előbbi kb. 100, az utóbbi kb. 15 €-ba kerül. Van aki horganyzott vödört használ. Sajnos ezek a vödrök gyorsan rozsdásodnak. A műanyag vödör, bár olcsóbb, nehezebben kezelhető. A műanyag a szagokat idővel magába veszi. Tanácsos tehát egy alomszékhez, 2 – 3 ilyen vödört beszerezni. Amíg az egyik „szolgálatban” van, a másik (kettő), szappanos- vagy agyagos vízzel tele a kertben áll, lehetőleg árnyékban [10] . A szappanos, ill. agyagos vizet többször is lehet e célra használni.

Az alomszék elkészítésénél felhívom a figyelmet a vizeletvédő szoknya elhelyezésére. Ez a műanyag lap az ülőke elülső része alá kerül a fedőlemezre. Ügyeljünk arra, hogy a vödör felső része a lehető legközelebb kerüljön a fedőlemezhez. Profi asztalosok az alomszéket ovális formára alakítják ki. Ebben az esetben a vizeletvédő szoknya hengeres is lehet.

Franciaországban és Belgiumban az alomszék (ott TLB-nek hívják) a kereskedelemben is kapható. Még házi húgyozót (urinoir) is árulnak, amiben a vizeletet az alom szívja fel.

Az alomszék egy szép bútor

Nagyon fontos az alomszék helyes és tetszetős kialakítása. Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy az alomszéknek semmi köze nincs nagyszüleink „pottyantós” árnyékszékéhez. Ha látogatóinkat egy lyukas deszka alá helyezett vödör használatára kényszerítjük, többet ártunk az alomszék ügyének, mint használunk. Akik nem ismerik az alomszéket, minden gondolkodás nélkül „pottyantósnak” hiszik és használóját komolytalan, „maradi” embernek tekintik. A mindennapi ember számára a vécé alomszékre való lecserélése olyan, mint a villanylámpa után petróleum lámpára való visszatérés. Holott mi tudjuk, hogy az alomszék használata a jövőbe mutat. Ha valami az idejét múlta, az bizony a vízöblítéses vécé, csupán ezt a kézenfekvő tényt még a többség, helyes információ hiányában, nem érti és nem is tudja.

Ezért igen fontos egy olyan alomszéket mutatni látogatóinknak, amelyik egyáltalán nem hasonlít nagyszüleink latrináihoz. Ne feledjük, az alomszék egy szép bútor, amelyik nemcsak a régi vécé helyére kerülhet, hanem még a vendég- vagy hálószobába is (esetleg egy spanyolfal mögé). Nem is beszélek egy nagy beteg szobájáról, aminek az alomszék elengedhetetlen kelléke. Franciaországban igényesebb (sokszor fényűző) házakban az alomszéket műbútor asztalos készíti méretre, a többi bútor stílusát követve. Van tehát Louis XV, Louis XVI, empire, barokk, vagy directoire, stílusú alomszék, aranyozott súlytásokkal, gyöngyház kirakással, díszes kárpitozott karos ülőkével. Alomszéket rendelésre népművész is készít, virágokkal, madarakkal kifestve, vagy faragásokkal díszítve.

Van aki alomszékét a fürdőszobában helyezi el. Ekkor az alomszéket is a fürdőkáddal azonos csempe díszíti, vagy azonos színűre van festve.

Alomszék és vécé egy házban?

Ha a házastársak között nem születik megegyezés az alomszék ügyében, a vécével való „együttélés” egy járható útnak tűnik. Számos olyan családdal is találkoztam ahol, bár a házastársak megegyeztek ugyan, de a „vendégekre való tekintettel” egy vécét is beszereltek.

A vécéhez a szürkevíz tisztító berendezés mellé egy megfelelő fekáliás vizet tisztító berendezés is szükséges, ami sajnos nagyon költséges megoldás. Holott pontosan a vécé kiküszöbölése teszi lehetővé a drága víztisztító állomás mellőzését és ezzel az építkezésnél jelentős költségmegtakarításhoz jutunk. Ha, ezenkívül a vécét csak néhány látogató használja, a berendezésbe fektetett pénz nincs jól kihasználva. Nem is beszélek a környezeti ártalmakról. Ez tehát nem a legésszerűbb megoldás.

Észrevettem, hogy azok, akik ugyan elfogadták az alomszéket, de azzal érvelnek, hogy „ használatát nincs joguk vendégeikre is ráerőszakolni”, tulajdonképpen tudat alatt nincsenek meggyőződve választásuk helyességéről. Ekkor javasolják a vécé beszerelését a házukba az alomszék mellé. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen házakban az alomszék, hosszabb – rövidebb idő után, használat híján a lomok közé kerül.

Az alomszék bevezetése új szokásokat igényel a házban: biztosítani kell az alomellátást, a vödört üríteni kell, stb. Amint beidegződtek, ezek az új szokások egyáltalán nem jelentenek tehertételt; legalább is nem többet (inkább kevesebbet), mint a mosogatás, a takarítás vagy a kerti fűnyírás. Egy vízöblítéses vécé jelenlétében a természetes lustaság a régi, megrögzött szokások- és az alomszék mellőzése felé tol bennünket.

Ott, ahol a vízöblítéses vécét véglegesen felszámolták, nincs visszaút. A látogatók részére sincs választás. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a látogatók megbotránkoznak az alomszék láttán. Gyakran megfigyeltem, hogy az alomszék elutasítására való hajlam a műveltséggel, az illemtudással és az iskolázottsággal fordítottan arányos. Egyszeri használatát vendégségben még azok is elfogadják, akik házukba való betételét mereven elutasítják.

Az alomszék több arisztokrata család fényűző házában jelen van, de használói között alig találtam kishivatalnokot, kisnyugdíjast, képzetlen segédmunkást, de még egyetlen politikust (még a „zöldek” között) sem. Ezzel szemben van sok orvos, mérnök, művész, gyógyszerész, állatorvos, vagy közepes (nem magas) rangú vezető. Sok gyermekes családok is előszeretettel használják. Az alomszék használói között az informatikai szakemberek arányszáma meglepően magas.

Amikor valaki az alomszék mellé házába a „látogatókra való tekintettel” még egy vécét is be akar szerelni félő, hogy tudat alatt kissé „szégyenli” választását. Nem meri vállalni a „másságot”. Jó tudni, hogy ha valakinek szégyellni valója van, az bizony a vízöblítéses vécé használója. Legalább is az aki, bár lehetősége lenne alomszéket használni, kitart a vécé mellett [11] . Sok család tapasztalata szerint ott, ahol csak alomszék van a házban, a látogatók, néha némi meglepődés után, a helyzethez könnyen alkalmazkodnak. Felfedezik azt a tényt, hogy az alomszék használata nem jelent kényelemveszteséget. Ekkor nyugodtan el lehet mondani az alomszék választásának az okait, amit bizony minden épeszű ember megért, még akkor is, ha különböző okokból még nem akarja használni. Érveink csak a tetszetős külsejű, helyesen kezelt és tisztán tartott alomszék esetében találnak nyitott fülekre.

Építkezők figyelmébe!

Ha úgy is határoztunk, hogy csak alomszéket használunk, figyelembe kell venni az építendő ház esetleges eladási értékét is. A jövendőbeli vevők túlnyomó többsége, belátható időn belül, ragaszkodni fog a hagyományos vécéhez s ha ilyen nincs, a ház értéke csökken. Ezt elkerülendő, ki kell alakitani a házban a vécé helyét is, ami nem más, mint az alomszék által elfoglalt hely. A fekáliás lefolyócső beépítése után annak a belső végére egy megjelölt csempelapot ragasztunk. Erre kerül az alomszék. Bevezetjük a vízöblítőt tápláló csövet is, ami egy kis elzárócsappal végződik a falon.

Ilyen körülmények között egy hagyományos vécé beépítése egy vízvezetékszerelő részére csak egy fél órai munka. A nem használt lefolyócső a szürkevíz emésztőbe vezet. Az új tulajdonos az emésztőt ekkor rendeltetése szerint fogja használni, igaz nagyobb környezeti ártalommal.

A kaka és az orvostudomány

Minden hagyományos orvostudomány nagy fontosságot tulajdonít az ürüléknek. “Mutasd meg ürülékedet és megmondom hogy áll az egészséged!” A széklet mennyisége, lágysága vagy keménysége, színe, szaga, rostos vagy síma állaga, fajsúlya, stb. az emésztőrendszer állapotáról igen hatásosan tanúskodik. Hasonló a helyzet a vizelettel is.

Alomszéket használó személyek közötti beszélgetés gyakori tárgya a széklet “minősége”. Számos eszmecsere folyamán olyan szemlélet alakult ki, ami szerint a friss székletből áradó szag ereje nem haladhat meg egy bizonyos szintet. Az erős, kellemetlen szag helytelen táplálkozás, komoly és idült lelki problémák, vagy betegség jele. Az egészséges, kiegyensúlyozott személy széklete enyhén istállószagú, eléggé bőséges (naponta 15 – 20 deka), sötétbarna színű, jól formált, de nem kemény kolbász alakú “készítmény”. A végbélből fájdalom nélkül, kellemes érzés kíséretében távozik.

Homeopátiával foglalkozó orvosok ügyfelük egészségi profiljának a megállapításánál mindig felteszik a kérdést a fekália állapotával kapcsolatosan: úszik-e a vízen vagy elsüllyed, milyen színű, kemény-e vagy lágy, mekkora a tömege, milyen a szaga, stb.

Az alomszék használata bizonyos mértékig egészségünk saját kezeinkbe vételét is jelenti. Franciaországban és Belgiumban a használók jelentős hányada teljes, vagy részleges növényevő, vegetáriánus, bio-élelmiszereket fogyaszt ritkán jár orvoshoz, mert a betegségeket megelőző életmódot követi.

Egy, a Löveni Egyetem orvosi karán végzett tanulmány alapján [12] , az alomszéket használó családok átlagban jobb egészségnek örvendenek, mint az azonos szociális körülmények között élő, de hagyományos vécét használók. Ok- és okozati összefüggés a kettő között valószínűleg nincs [13] . Csupán arról van szó, hogy az alomszék elfogadása egy bizonyos felvilágosult eljárás része, ami az egészségi állapotra is kihat.

Az alomszék "termeléséből" a kertben komposzt készül. A komposztkészítést a következő fejezet tárgyalja.

Vissza a tartalomjegyzékre

---